11 évet is kaphat az a férfi, aki megvágott egy SZFE-maszkos nőt a buszon

SZFE
police.hu

Két hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszakkal, és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított Ó Bencének a letartóztatását, aki február 25-én késsel sebesített meg egy SZFE-maszkot viselő nő arcát a 151-es buszon - értesült a 24.hu 

A portál úgy tudja, hogy Ó. Bence egészen különös magyarázatokkal állt elő az eddigi kihallgatásai során. A rendőrségi kihallgatásán még azt állította, hogy az SZFE-s maszkot viselő nő fordult bele a késbe, majd ezt annyival egészítette ki az első bírósági maghallgatásán, hogy lehet, hogy megvágta a nőt.

Az ügyészség szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatásának a meghosszabbítását, aki akár 11 év börtönt is kaphat bizonyítottság esetén.