Éhségsztrájkba kezdett a börtönbe zárt Navalnij

Éhségsztrájkba kezdett a börtönbe zárt Navalnij

Éhségsztrájkba kezdett pokrovi börtönében szerdán Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus - írja az MTI. 

Tiltakozását maga a korábban megmérgezett Navalnij jelentette be az Instragramon: 

Éhségsztrájkot jelentettem be azzal a követeléssel, hogy a törvénynek engedelmeskedve engedjék be hozzám a meghívott orvost. Úgyhogy éhesen fekszem, de egyelőre megvan mind a két lábam

- írta a politikus.

Múlt héten vált ismertté, hogy Navalnij hátfájásra és lábzsibbadásra panaszkodott, valamint kifogásolta, hogy a börtönhatóság nem biztosított számára kielégítő orvosi ellátást. 

Meghalt még egy Navalnijt kezelő orvos

Közleményben tudatta az Alekszej Navalnijt mérgezését követően ellátó omszki kórház, hogy elhunyt Rusztam Agisev a traumatológiai és ortopédiai osztály vezetője - írja a 24.hu. Ezzel hét hónapon belül már a második olyan orvos halt meg, aki az ellenzéki politikust ellátta. A közlemény szerint Agisev tavaly decemberben kapott sztrókot, végül ez okozta halálát.

Ahogy arról beszámoltunk, az orosz fellebbviteli bíróság határozata értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie. Az ellenzéki politikusra kirótt felfüggesztett szabadságvesztés letöltendőre változtatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte. 

Navalnijt a moszkvai repülőtéren még január 17-én vették őrizetbe.