Jakab élesen kritizálta Orbán szerda esti „higgyék el!” kérését

Jakab élesen kritizálta Orbán szerda esti „higgyék el!” kérését

A Facebookon fogalmazott meg erős kritikát Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor szerda esti televíziós interjújáról. Az ellenzéki vezető szerint a kormányfő „letudta a szokásos ígéretet” azzal, hogy megígérte, annyi munkahelyet teremtenek, amennyit a vírus tönkretesz. Jakab azonban rámutatott,

ma több mint százezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt.

Azt is kifogásolja, hogy a miniszterelnök kérésére kellene elhinni, az egészségügy jobban áll, mint gondoltuk volna.

Igaz, hogy az egészségügyi dolgozóktól nem ezt halljuk, de higgyük el, hogy a „győzelem kapujában állunk”. Már csak két-három hét. És a nyár szabad lesz. Higgyük el!

– írja Jakab Orbán mondataira reagálva.

A pártelnök szerint „2010 óta az ország jelentős része mást sem tett, mint elhitte. Elhitt mindent, amit a miniszterelnök mondott. Elhitte, hogy a kormány legyőzi Brüsszelt, legyőzi Sorost, legyőzi a háttérhatalmakat. Elhitt minden hazugságot.”

Jakab azonban hangsúlyozza, hogy most, amikor a szeretteit veszíti el, a munkáját, a vállalkozását, az életét, akkor ez már kevés.

Nem hinni akarnak az emberek, hanem tudni. Tudni az igazságot. Tudni azt, hogy mikor kapnak oltást, mikor lesznek védettek, mikor kapnak bértámogatást, mikor kapnak segítséget hitel helyett, hogy újrakezdjék az életüket. Tudni akarnak és nem hinni, egy olyan országban, ahol a miniszterelnök nem tud, csak hisz

– írja.

Az ellenzéki vezető úgy látja, a miniszterelnök rendkívüli bejelentésként beharangozott interjúban arra kérte a népet, hogy higgyen neki, ez azonban szerinte bejelentésnek nulla.

Kérésnek 10 évnyi hazudozás után valóban rendkívüli

– zárul Jakab posztja.

Orbán Viktor szerda este adott interjút a köztelevíziónak, ennek összefoglalóját itt olvashatják:

Orbán szerint még 2-3 nehéz hét jön, de a nyarunk "szép és vidám lesz"

Exkluzív interjút adott az M1 csatornának a miniszterelnök még délután, aki szerint tömeges a fertőzés, ezt már a korlátozások csak lassítani tudják, megállítani nem. Az este fél 9-kor adásba került beszélgetés időpontja már csak azért is furcsa, mert a magyar labdarúgó-válogatott Andorra elleni világbajnoki selejtező mérkőzése majdnem éppen egy időben, 20:45-kor kezdődött.