Szeptembertől a középiskolák katolikus történelem- és irodalomtankönyveket is beszerezhetnek

Szeptembertől a középiskolák katolikus történelem- és irodalomtankönyveket is beszerezhetnek

Szeptembertől katolikus történelem- és irodalomtankönyvekből is tanulhatnak a gimnáziumok, szakgimnáziumok és technikumok 9. és 10. évfolyamos tanulói - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága hétfőn az MTI-vel.

A Szent István Társulat kiadásában megjelent tankönyvek, feladat- és szöveggyűjtemények megfelelnek a 2020-as Nemzeti alaptanterv követelményeinek, illetve a kerettantervi előírásoknak. Az ingyenes, bármely magyar középiskola által választható tankönyvek szerepelnek a 2021. évi állami tankönyvjegyzéken - olvasható a közleményben.

A megjelent kötetek egy készülő, teljes katolikus tankönyvcsalád első darabjai, amelynek kidolgozását a Katolikus Pedagógiai Intézet koordinálja - tették hozzá.

A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok felsőseinek is kötelező lesz iskolába menni

A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi tervek szerint az általános iskolásokkal együtt térnek vissza a jelenléti munkarendhez, ahogy az már a döntés bejelentésekor is elhangzott - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 24.hu megkeresésére.

Kovács Örs, a történelemtankönyvek főszerkesztője azt írta, a tankönyvek a keresztény értékrend szemszögéből is elmagyarázzák a történelmi összefüggéseket és bővebben jelenítenek meg vallás- és egyháztörténeti témákat, ugyanakkor nem hiányoznak belőlük a "történelmi múlttal való őszinte szembenézések sem".

Hozzátette: a tankönyvsorozat kidolgozásakor az elsődleges szempont a szakmai hitelesség, a pontosság és a naprakészség volt. Igyekeztek a legújabb kutatások eredményeit beemelni a tankönyvekbe. Emellett például a közvélemény érdeklődésére kiemelten számot tartó magyar őstörténeti témát is próbálták "kiegyensúlyozottan, a tudományosság messzemenő szem előtt tartásával, több oldalról megközelíteni" - jegyezte meg.

Iskolanyitás: a kormány szerint a pedagógusok már védettek, a gyerekekről szó sem esik

Bár a koronavírus-járvány harmadik hullámának végét továbbra sem látjuk, és a halálos áldozatok száma napi 200-300 között mozog, április 19-én a középiskolások kivételével (ők az érettségi miatt kapnak halasztást, noha az csak a végzős évfolyamot érinti) a diákoknak vissza kell térniük az iskolapadokba, és az óvodákat is megnyitják.

Kovács Örs kitért arra is: a papíralapú tankönyvekhez digitális tanári kézikönyv, feladatbank és okostankönyv is tartozik.

Az irodalomtankönyvek főszerkesztője S. Pásztor Judit. A közlemény szerint a kronologikus felépítésű tankönyvek "alapkoncepciója az olvasás megszerettetése, valamint az irodalom ön- és világmegértésünkben játszott szerepének felismertetése".

Az egyes fejezeteket minden esetben művelődéstörténeti összefoglaló lecke vezeti be, a leckék végén szereplő Kitekintés-modul a művek, műfajok és motívumok hatástörténeti vagy intertextuális szövegpárhuzamaira, míg az Érdekesség-modul a tágabb kulturális vonatkozásokra mutat rá.

A leckéket szóbeli és írásbeli szövegalkotási feladatok zárják.

Hozzátették: a keresztény szemléletű irodalomkönyvek értéket és minőséget kívánnak közvetíteni, ez fontos szempont volt egy-egy alkotó életművének bemutatásakor, a művek kiválasztásakor.

Az ADOM diákmozgalom azt kéri a kormánytól, hogy ne tegye kötelezővé a jelenléti oktatást az általános iskolákban

Közleményt adott az ADOM diákmozgalom azok után, hogy a kormány döntése szerint április 19-én kinyitnának az általános iskolák. A diákmozgalom, mint írta: üdvözöli a kormány április 9-i döntését, amely alapján a középiskolákban a következő három hét folyamán folytatódik a távoktatás.

A tankönyvi leckékben szereplő QR-kódok a teljes mű elolvasására és az okoseszközök használatára bátorítják a diákokat. A tankönyvekben vannak továbbá motivikus leckék. A Tudás+ ikonnal jelzett, tankönyvenként 14 kiegészítő lecke a tehetséggondozást szolgálja. Ezekből a szaktanár saját pedagógiai céljainak, a tanulók adottságainak és érdeklődésének figyelembevételével választhat - írták.