Közös gazdasági kilábalási stratégián dolgozik a BKIK és a fővárosi önkormányzat

Közös gazdasági kilábalási stratégián dolgozik a BKIK és a fővárosi önkormányzat

Közös fővárosi gazdasági kilábalási stratégián dolgozik együtt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a fővárosi önkormányzat - jelentették be a szervezetek vezetői a KKVHÁZ Zrt. és a BKIK közös online konferenciáján szerdán.

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, eljött az ideje a közös gondolkodásnak. Közös kilábalási stratégiát dolgoznak ki, keresik a megoldásokat a budapesti vállalkozások további segítése érdekében.

Kiemelte,

fenntartják a járvány miatt eddig bevezetett kedvezményeket, a közterület-használati díjak elengedését, a bérleti díjkedvezményeket vagy a taxisok droszthasználati díjának elengedését.

Nagy Elek, a BKIK elnöke felidézte: márciusban 75 millió forintos szolidaritási alap létrehozásáról döntöttek, abból első körben a járvány miatt legnehezebb helyzetbe került vendéglátóhelyeket támogatják.

Hozzátette, a jövőt is közösen kell megtervezni, ennek első lépése a mostani online tanácskozás, ahol munkacsoportokba szerveződve dolgoznak megoldási javaslatokon. A legjobbakat felkarolják, részletesen kidolgozzák, és továbbítják a döntéshozóknak.

(MTI)