Közös ellenzék: Orbán Viktor a szülőkre hárítja azt a felelősséget, amit neki kellene vállalnia!

Közös ellenzék: Orbán Viktor a szülőkre hárítja azt a felelősséget, amit neki kellene vállalnia!

A kormány jövő hétfőtől több százezer óvodást, alsó tagozatos diákot, szülőt és tanítót tesz ki a koronavírus harmadik, és eddig legveszélyesebb hullámának. Miközben a frissen beoltott pedagógusoknál még nem alakulhatott ki teljes védettség, addig a betegek és a kórházban ápoltak átlagéletkora folyamatosan csökken, egyre több fiatal kapja el a betegséget és kell megküzdenie a súlyos tünetekkel 

– írja a közös ellenzék (Jobbik, DK, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) közleményében.

Ahogyan az ellenzéki pártok fogalmaznak, ha úgy nyitnak ki az óvodák és iskolák, hogy a pedagógusoknak még nem megfelelő a védettségi szintjük, sokkal nagyobb az esélye a vírus terjedésének, így a szülők is sokkal kitettebbek a fertőzésnek, mert sok esetben még nem kapták meg az oltást.

Közleményükben felidézik, Maruzsa Zoltán szerint az a megoldás, hogy az intézményvezetők engedélyezhetik a gyerekek távollétét, ha a szülők tartanak attól, hogy gyermekük az iskolából hazaviheti a vírust. Ez azonban – véli a közös ellenzék – hazárdjáték, hiszen Orbán Viktor a tanárokra és a szülőkre hárítja a felelősséget.

Úgy vélik, a fertőzöttek és a halottak magas száma miatt a kormánynak kellene döntenie az online oktatás teljes körű fenntartásáról.

Orbán Viktor azonban nem nyújt segítséget, csak a magának megrendelt közvélemény-kutatások alapján hozza meg járványügyi intézkedéseit.

Mindezek fényében felszólítják a kormányt: 

ne játsszon több százezer magyar életével! Vonja vissza az óvodák és iskolák hétfői nyitását, és arról ne politikai alapon, vagy teltházas focimeccseket kergető álmok miatt, hanem az aktuális járványadatok alapján döntsön, azután, hogy minden azt kérő pedagógus megkapta a második oltást, és eltelt a védettség kialakulásához szükséges idő! Ha már a magyarok munkáját, és megélhetését nem tudták megvédeni, legalább az egészségüket ne tegyék kockára.