Jakab: Orbán Viktor 25 ezer halott után is a fociról nyilatkozott, ehhez nincs mit hozzáfűzni

Jakab: Orbán Viktor 25 ezer halott után is a fociról nyilatkozott, ehhez nincs mit hozzáfűzni

Hétvégén halt meg a huszonötezredik magyar ember a koronavírus szövődményei miatt, és a járvány továbbra is olyan erősen tombol Magyarországon, hogy azzal a nemzetközi statisztikák élén mozgunk.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta, egy olyan országban vezetjük a halálozási rangsort, ahol 11 éve kétharmaddal, egy éve pedig rendkívüli felhatalmazással irányítja a Fidesz az országot.

De a jobbikos politikus nem csak ezt bírálta, hanem azt is, hogy Orbán Viktor inkább egy focis témában nyilatkozott a sajtónak: a kormányfő arra reagált, hogy sztárcsapatok összefogtak és megalapítják az Európai Szuperliga nevű tornát, az UEFA heves tiltakozása mellett. Orbán üdvözölte az UEFA álláspontját, amely határozottan kiáll az Európai Szuperliga létrehozására irányuló törekvések ellen, és hitet tesz a sportág európai szintű egysége és a szolidaritás elve mellett.

„25 ezer halott. Kimondani is szörnyű. Lassan nincs olyan magyar, aki ne veszített volna el legalább egy ismerőst, rokont, barátot. Ma már Orbán Viktor is úgy érezte, meg kell szólalnia. Nem. Nem részvétet nyilvánított, nem anyagi segítséget kínált a bajba jutottaknak, nem a tanárok vagy az ápolók munkáját köszönte meg. Nem. A miniszterelnök ma ehelyett tiltakozását fejezte ki, amiért az európai sztár-focicsapatok megalapítottak egy új bajnokságot, a Szuperligát. Szerinte ugyanis ez igazságtalan.

Orbán Viktornak ezen a napon ez volt a fontos. Nincs mit hozzáfűzni.

A halottaitokat nem adhatjuk vissza nektek. Az országot igen.

Részvétem a gyászolóknak!”

- írta Jakab Péter: