Felpörgetik a kínai vakcinákat: van olyan háziorvosi praxis, ahol jövő héten csak ezzel lehet oltani

Úgy tűnik, a kormányzat tényleg komolyan gondolja az úgynevezett "Tömeges Oltási Szakasz" bevezetését, és felpörgetik a Kínából a napokban érkező 1 millió adag Sinopharm-vakcina eloltását.

Egy lapunk birtokába került háziorvosi levél szerint nem sok lehetősége lesz a következő hetekben az oltakozni vágyóknak,

vagy a kínai, vagy semmi.

Tudni kell, hogy kedd kora este „az elkövetkező két hét oltási programjáról” tájékoztatta a praxisokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), amelyből kiderül, hogy "2021. április 24-25-ei hétvégén és a következő hét közepén előre láthatóan nagyobb mennyiségű Sinopharm típusú vakcina fog érkezni hazánkba".

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője egy másik tegnapi levelében már egyértelműsítette a helyzetet. „A rendelkezésre álló vakcinák mielőbbi eloltása érdekében a következő hét 2021. április 26-tól április 30-ig, valamint 2021. május 3-tól május 5-ig »Tömeges Oltási Szakasz« kerül bevezetésre, azaz az országos teljes egészségügyi szolgáltatói oltási kapacitását – így a háziorvosi praxisokat is – be kívánjuk vonni az oltási folyamatba. (2021. május 1-jét és 2-át szombatot és vasárnapot az országos tisztifőorvos tömeges oltási napoknak már korábban kijelölte.)” - idézi a Telex.

Bár az operatív törzs ezt cáfolta, de küldött egy levelet Sára Botond fővárosi kormány megbízott arról is, hogy a beadott kínai vakcinák után díjazásban (fejpénzben) részesülnének a háziorvosok. 

Mindenesetre egy lapunk birtokába jutott értesítés szerint például az egyik Pest megyei praxisba a jövő hét elejére (április 26-28.) 150 darab Sinopharm-oltóanyag érkezik, amire jövő hét szerdáig lehet jelentkezni emailben. Jellemző, hogy az említett háziorvos hangsúlyozza, csak azok írjanak, akik a kínai vakcinát kérik, egyéb igényekkel ne zavarják az oltás szervezését.  

Illetve más oltóanyag, más lehetőség tekintetében külön jeleznek majd, ha lesz információjuk.

A mai koronainfón György István egyébként arról beszélt, hogy a hétvégére 600 ezer Sinopharm-oltóanyagot is várnak, ami szerinte nagy előrelépést tesz lehetővé az oltási programban. Ennek az egyik felét a háziorvosokhoz viszik, a többit a kórházi oltópontokon használják fel.

Közölte, "nagyüzemben" fognak oltani a kórházakban, a háziorvosoknál és a szakrendelőkben, emellett a falvakat oltóbuszok járják. Utóbbiak a hét elején Tolna megyében voltak, most Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vannak, ezután Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Csongrád-Csanád megye településeit keresik fel.

Az előttünk álló napokban, főleg a jövő héten újabb nagy lépéseket tudunk tenni az átoltottságban - hangsúlyozta.

A Sinopharm-vakcina beszerzésének van egy másik vetülete is - ez pedig maga a milliárdos biznisz. Az Orbán-kormány valamiért úgy döntött, hogy a kínai oltóanyag beszerzési folyamtába beékelnek egy offshore-múltú, homályos tulajdonosi hátterű céget, a a Danubia Pharma Kft.-t. 

A szerződés szerint Kína 5 millió adag vakcinát szállít le, a fizetés pedig két lépcsőben történik:

  • 66 millió eurót (plusz áfa) a szerződés aláírása utáni három napon belül
  • további 84 millió plusz áfát pedig március 31-ig fizet ki a magyar állam.
  • A vételár adagonként 30 Euró + 5 százalék Áfa, vagyis ez a legborsosabb árú vakcina, amit Magyarország megrendelt, miközben ugyanezt az oltóanyagot adagonként 21-22 Euróért (26 dollárért) adta a Sinopharm Perunak.