(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Sötét van már, majdnem teljesen. A horizonton, halvány csíkként valamit még mutat fényéből a Nap. Autó lassít a ház előtt, megáll. Ez már szinte eseményszámba megy itt a faluvégen, ahol a házak átadják a terepet a természetnek. Valaki kiszáll a kocsiból, a csomagtartóhoz megy. Kinyitja, kivesz valamit, lecsukja. Rossz érzés fog el: esetleg egy megunt kutyát dobnak ki épp? Zseblámpát ragadok, és amennyire papucsban lehet, gyorsan közelítek az autóhoz. Szedelőzködés, nagy rössel távozás a válasz. A rendszámot sajnos nem tudom leolvasni.
A vélelmezett kutya sehol, helyette egy „cuki” szatyor csücsül a vízelvezető árokban. Tele szeméttel. Felkapom a pakkot, beviszem a házhoz, jó lesz még az. Arra, hogy alaposan átkutatva – krimikből tudom, hogy a szemetes tartalma sokat elmond a „gazdájáról” – találjak benne valami hasznosat. Egy számlát, egy csekket, egy hivatalos levelet, bármit, amiből kiderül, hogy ki ez a szerencsétlen prosztó, hol lakik, és akkor elvihetem neki, becsöngethetek, és visszaadhatom, amit itt „felejtett”. Gumikesztyűt húzok, lelkesen turkálok a szemétben. A tettesre nem derül fény, pedig olyan szívesen megkérdeztem volna, hogy mi játszódik le az agyában, amikor úgy dönt, majd végül úgy is cselekszik, tehát az agya utasítja a testét ezekre a mozdulatokra, hogy szemetét – ahelyett, hogy hazavinné – az út mellett dobja ki.
De tényleg? Milyen ember az, mi játszódik le a fejében, mit él át, hogyan viszonyul egyáltalán az élethez, a környezethez, bármi máshoz, aki szemetel? És nem ő az egyetlen. Sokan vannak, főleg ahhoz képest, hogy az egy is sok. Ahogyan egyetlen sittkupac is sok az erdőben, de nagyon sok van, ahogyan akad bőven kihajított akkumulátorból, centrifugából, de találhatunk akár egy szép csokor autóalkatrészt, ami éppen a napokban termett itt, az egyik közeli fenyves bejáratánál.
Az ipari méretű globális szennyezés egy dolog, arra közvetlenül nem, csak közvetett módon lehet bármilyen befolyásunk. A környezetünk, a környékünk, az országunk, a Világ élhetősége, tisztasága szempontjából viszont igazán nem lenne olyan nagy elvárás, hogy a szemetet a szemetesbe helyezzük, ne pedig ott hajítsuk ki, ahol éppen elfogy az energiaital, a sör, és az autóban összegyűlt mocskot is nyugodtan haza lehet vinni, majd ügyes mozdulattal
belerakni a kukába.
Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
– ez az egyik mottója a Föld napjának, amelyet áprilisi 22-én, aktuálisan éppen ma tartanak világszerte. 365. Néha 366 – ennyi napot számolunk a Földön. Mindegyiknek a Föld napjának kell lennie!