Jakab Péter: A meggyőzés a bölcsek fegyvere. A zsarolás a bűnözőké

Jakab Péter: A meggyőzés a bölcsek fegyvere. A zsarolás a bűnözőké

Magyarország miniszterelnöke nem bölcs, ezért zsarolja az ország felét egy önmagában védettséget biztosan nem adó vakcinaigazolvánnyal. Meg is győzhette volna őket az oltás fontosságáról, de nem tudta, mert már nem hisznek neki.Túl sokszor csapta be őket

- írja a Jobbik elnöke Facebook-posztjában.

A párt miniszterelnök-jelöltje úgy véli,

"azzal, hogy most megzsarolja az ország felét, első- és másodrangú állampolgárokra osztva a magyarokat, nem a beoltottak számát fogja növelni, csak a feszültséget. Arra pedig nincs semmi szükségünk. Meggyőzésre igen. Hiteles emberektől".

Az ellenzéki pártvezér felidézi, "édesanyám pár hete elkapta a vírust. Néhány nappal azelőtt, hogy megkapta volna az oltást. Kórházba került. Azt mondják, ha két nappal később megy be, nem biztos, hogy túléli. Boldog vagyok, hogy meggyógyult, és nincs a 26 ezer áldozat között."

Köszönök mindent a miskolci orvosoknak, ápolóknak. Ők nem Magyarország miniszterelnökei. Sokkal többek annál. Ők nem a hatalomért küzdenek, hanem az életünkért. Én beoltattam magam.Nem egy bűnöző parancsára, hanem a bölcsek tanácsára.

- emelte ki Jakab.

"Ha sikerült valakit meggyőznöm az oltás fontosságáról, örülök. Zsarolni viszont soha, senkit nem fogok. A szabad döntés joga mindenkinek jár!" - zártja posztját.