Újra oltanak a Johnson&Johnson vakcinájával Amerikában

Újra oltanak a Johnson&Johnson vakcinájával Amerikában

 

Az elmúlt napokban az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC), valamint az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hivatalának (FDA) szakemberei átfogó vizsgálatot tartottak. Janet Woodcock, az FDA megbízott vezetője azt mondta: azután döntöttek az oltás szüneteltetésének feloldásáról, hogy az összes rendelkezésre álló adatot áttekintették és orvosi szakértőkkel konzultáltak - számolt be az MTI.

Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Janssen Covid-19 vakcina ismert és lehetséges előnyei meghaladják az ismert és lehetséges kockázatokat a 18 éves vagy idősebb embereknél

- fogalmazott Woodcock. Az FDA vezetője hozzátette, az oltás továbbra is megfelel a biztonságra, hatékonyságra és minőségre vonatkozó előírásoknak.

A CDC független tanácsadó testülete pénteken egész nap ülésezett és végül 10 igen, 4 nem és egy tartózkodás mellett javasolták a Johnson and Johnson oltásának használatát. A CDC igazgatója azt mondta: továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az esetlegesen előforduló vérrögképződéses esetek vizsgálatára, de biztatónak találja az egyre nagyobb számú valós bizonyítékot, miszerint az Egyesült Államokban engedélyezett Covid-19 vakcinák biztonságosak és hatékonyak.

A testület minden tagja egyetértett abban, hogy a vakcina előnyei messze meghaladják a kockázatait, de többen is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a beoltott embereket nem tájékoztatják kellőképpen a ritka, de potenciális veszélyről, és arról, hogy más oltási lehetőségek is vannak.

Az Egyesült Államokban a múlt hét óta szüneteltették a Johnson and Johnson vakcinájának használatát, miután az azzal beoltott emberek milliói között akkor hat olyan eset volt, amikor vérrögképződés alakult ki. Mindannyian 48 év alatti nők voltak, az egyikük később meg is halt. A vizsgálatok megállapították, hogy azóta  7,5 millió oltás beadása után ez a szám 15-re nőtt, és az érintettek közül hárman vesztették életüket.

Szakemberek szerint a 18 éven felüli felnőttek számára engedélyezett Johnson and Johnson cég vakcinája fontos részét képezi az oltási stratégiának az Egyesült Államokban és globálisan egyaránt. Közegészségügyi tisztviselők azt mondják: ennek a szérumnak gyakorlati és logisztikai előnye van az Amerikában engedélyezett másik két oltással (Pfizer-BioNTech, Moderna) szemben, ugyanis nem kell fagyasztva tárolni, és egydózisú. Ez pedig különösen hasznos azokon a vidéki területeken, ahol az egészségügyi központok nem rendelkeznek megfelelő hűtési kapacitással.

Az amerikai szövetségi egészségügyi ügynökségek pénteki megállapításai megegyeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden kiadott észrevételeivel. Az EMA ugyanis a hét első felében bejelentette: rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson and Johnson koronavírus elleni vakcinája és az ugyancsak nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.