A MOL minden dolgozójának felajánlja a kínai vakcinát, április 28-ig jelentkezhetnek az oltásra

A MOL minden dolgozójának felajánlja a kínai vakcinát, április 28-ig jelentkezhetnek az oltásra

Minden munkatársának, a töltőállomásokon dolgozóknak is felajánlja a Mol a Sinopharm-vakcinát - tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t.

 

A közlemény szerint a Mol már az oltások megindulásakor kezdeményezte, hogy részt vehessen a kiosztásukban, és az országos oltási munkacsoport döntése alapján mostantól minden munkatársuknak fel tudnak ajánlani Sinopharm-vakcinát.

A kritikus infrastruktúrát üzemeltetők mellett tehát már minden fizikai és szellemi munkavállalónk előtt nyitva áll a lehetőség az oltóanyag önkéntes felvételére. Az oltás lebonyolításában, beleértve mindkét dózis beadását, a Mol foglalkoztatásegészségügyi partnerei nyújtanak segítséget – írták.

Kiemelték,

a munkatársak az oltásra egy regisztrációs felületen keresztül tudnak jelentkezni április 28-áig.

Jelezték azt is, a töltőállomás-hálózatban dolgozók esetében, illetve azoknál a Mol-leányvállalatoknál, ahol nem elérhető az elektronikus felület, ott is segítenek a jelentkezésben.

Felhívták a figyelmet, hogy az oltási munkacsoport csak az oltásra jelentkezők nevének leadása után bocsájtja rendelkezésre az vakcinát, ezért azt kérték munkavállalóiktól, hogy tartsák be a határidőt.

"Természetesen az oltás nem kötelező, de ahogy az orvosszakértők, úgy mi is azt javasoljuk, hogy minél többen vegyétek igénybe ezt a lehetőséget. Így tudjuk legjobban megvédeni szeretteinket, családunkat, kollégáinkat és saját magunkat"

- írták munkatársaiknak.