A Gazdaságvédelmi Alapból 2 milliárd kerül a Diósgyőrhöz, Kőbányán velodrom épül

A Gazdaságvédelmi Alapból 2 milliárd kerül a Diósgyőrhöz, Kőbányán velodrom épül

A hétfő este megjelent Magyar Közlönyben két határozatban is jelentős összeget ad a kormány sportcélokra.

Az első szerint:

  • a kormány egyetért azzal, hogy folytatni kell a Diósgyőri Városrész Testgyakorló Kör Sportegyesület észak-magyarországi sportfejlesztési programját, ennek okán a 2018-as 9,9 milliárd forintos támogatáson túl most további 1,1 milliárd forintot ítéltek meg a költségvetés terhére
  • a kormány az Észak-magyarországi Regionális Utánpótlás Központ működésének és sportszakmai fejlődésének a támogatásával ugyancsak egyetért, erre szintén 1,1 milliárd forintot adnak.

Érdekesség, hogy a Diósgyőr nemrég került Szíjj László érdekkörébe.

A DVTK-nak megítélt összeget a 2021-es költségvetésen belül a Gazdaságvédelmi Alapból folyósítják majd, a közvetlen címzettek:

  • 1,1 milliárd a Borsodsport Invest Kft. (a diósgyőri sportegyesület tulajdonosa)
  • 863 millió forint közvetlenül a focicsapat mögött álló gazdasági társasághoz kerül, azaz a Diósgyőr Futball Kft.-hez, 
  • 250 millió pedig a Sajóvölgye Focisuli Sport Egyesülethez kerül.

A másik határozatban a kormány egyetért azzal, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség koncepciója alapján a Budapest belterület 42444/23 helyrajzi számú ingatlanon – a kőbányai Újhegyen, a Hangár utca 10. szám alatti Sportliget – fedett mobil velodrom épüljön.

Erre 336 millió forintot szánnak az idei költségvetésből, ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma kapja meg, s adja tovább a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-nek támogató okirattal, elszámolási kötelezettség, a fel nem használt, valamint a nem rendeltetésszerűen felhasznált támogatási összeg tekintetében visszafizetési kötelezettség rögzítésével.