A földönkívüliekkel kapcsolatban tehet bejelentést az amerikai kormányzat

A földönkívüliekkel kapcsolatban tehet bejelentést az amerikai kormányzat

Szenzáció vagy fake news?

Az Egyesült Államok titkosszolgálatánál dolgozó egykori kormánybiztos szerint rendkívüli bejelentéseket tehet hamarosan a védelmi minisztérium - számol be róla a Liner.hu egy The New York Post-interjú alapján. 

Luis Elizondo a Pentagon fejlett repüléstechnológiai identifikációs programjának vezetőjeként tevékenykedett korábban most pedig a The New York Post-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a kormány nemsokára olyan dokumentumokat tehet közzé, melyekben megerősíthetik az ufók létezését, és végre lehullhat a lepel arról, milyen konstellációkban bukkanhatnak fel az idegen tárgyak a levegőben.

A korábban a Pentagonnál dolgozó Elizondo szerint robbanhat a bomba és szenzációs híreket hallhatunk majd, ám a korábbi tapasztalatok alapján könnyen lehet, csupán egy kisebb “beetetésről” van szó, valójában pedig optikai csalódással vagy hőlégballonokkal fogják magyarázni a jelenségeket.

Luis Elizondo vonatkozásában azért érdemes megemlíteni, hogy a szakember korábban több tucatnyi alkalommal állt már a sajtó és a média rendelkezésére, nyilatkozataiban pedig folyamatosan arról beszélt, hogy "közeleg az igazság pillanata, és felfedhetik a földönkívüliek kilétéről szóló dokumentumokat."

Úgy véli a szakember egyébként, hogy már nem sokáig lehet rejtegetni ezeket a dolgokat, hiszen okostelefonokkal manapság már bárki tud felvételeket készíteni, így nem maradt más hátra számukra, "mint beismerni, hogy a földönkívüliek meglátogattak minket."

Hamarosan kiderül, hogy esetleg egy újabb szenzációhajhászásról van szó, vagy valami egészen másról.