Ellenzéki pártok: Igazságot szolgáltatunk a rokkantnyugdíjasoknak!

Ellenzéki pártok: Igazságot szolgáltatunk a rokkantnyugdíjasoknak!

A rokkantnyugdíjak rendszerének megváltoztatásáról, a 2012-es reform okozta károk megtérítéséről tartottak szerdán online, Facebookon is közvetített sajtótájékoztatót közösen a hatpárti ellenzék, azaz a Párbeszéd, az LMP, az MSZP, a DK, a Momentum és a Jobbik politikusai.

Felhívták a figyelmet többen is, hogy úgy látják, "aljasság, gyalázat és gaztett", ami ezzel a társadalmi csoporttal az elmúlt kilenc évben történt, és jó irányba tett, de nem elégséges lépésként értékelték a parlament kevéssel korábban meghozott döntését az ötszázezer forintos kompenzációról. Hangsúlyozták, hogy

azért szavazta meg az ellenzék egységesen a javaslatot, mert a rokkantnyugdíjasok nehéz körülmények között élnek, nekik minden forint számít.

 

Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke úgy véli, az elfogadott törvénnyel a kormány sokkal inkább elvesz, mint ad, hiszen a félmillió forint messze nem fedezi a csökkentett ellátást kapó rokkantnyugdíjasok valódi kárát. Dudás szerint rengeteg család, egzisztencia és munkahely látta a kárát az évekig életben lévő intézkedésnek. Felidézte a fideszes Kovács Sándor korábbi kijelentését, mely során az amputáció okozta egészségkárosodást taglalta a foglalkoztatási felülvizsgálat kapcsán.

A fideszes Kovács Sándor szerint az amputált közgazdászoknak nincs egészségkárosodásuk

Egészen döbbenetes kijelentést tett az Országgyűlésben Kovács Sándor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes parlamenti képviselő csütörtökön. Az általa elhangzottakat tartalmazó hangfelvételt a Magyar Hang publicistája tette közzé közösségi oldalán. Kovács a foglalkoztatási felülvizsgálatról beszélt az egészségkárosodás összefüggésében: Hadd világosítsam meg, hogy a foglalkoztatási felülvizsgálat mit is jelent: ha egy embernek a lábát leamputálják egy baleset miatt, és az az ember gépkocsivezető volt, akkor ő száz százalékos rokkant, az egészségkárosodás mértékének figyelembe vételével.

Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője előlegnek nevezte a kompenzációt, hozzátéve, kormányra kerülve újra fogják számolni, kinek mekkora összeg jár.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke úgy látja, a kompenzációra szánt összeg ötszörösére volna szükség a teljes kártalanításhoz. Hozzátette, néhány luxusberuházás - köztük a Városliget átalakítása, a vadászati világkiállítás vagy az új MotoGP-pálya építése - törlésével elő lehet teremteni a szükséges forrást. Ez a törvény nem megoldás a helyzetre, valami minimális kártalanítást jelent, de a probléma úja fog születni - jelentette ki, a rokkanttá minősítés kritériumrendszerének átalakítását szorgalmazva.

Csordás Anett, a Momentum és a C8 - Civilek Józsefvárosért Egyesület szociális ügyekért felelős politikusa kijelentette, a rokkantnyugdíjak csökkentésével olyan tartozás keletkezett, amit visszamenőleg, kamatostul kell megfizetni az érintetteknek.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője azt hangoztatta: a most elfogadott törvény nem kárpótol igazából, hiszen sem az anyagi, sem a lelki károkat nem ellensúlyozza.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a kompenzáció kifizetésének időzítése kapcsán a kormányoldal elképesztő cinizmusáról beszélt. Szerinte a Fidesz azt gondolja, hogy néhány százezer forinttal megveheti azoknak a szavazatát, akik milliókat veszítettek a rendszer átalakításán.

A témában a parlamentben szerdán elfogadott törvénymódosítás szerint azok a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő emberek, akiknek - a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakításával összefüggő, 2012-től új alapokra helyezett - felülvizsgálatot követően alacsonyabb lett a juttatásuk, mint 2011 decemberében volt, 500 ezer forintos egyösszegű kompenzációt kaphatnak, ha 2022. február 28-áig nyilatkoznak arról, hogy az ellátási összeg csökkenésével összefüggésben további igényük nincs.