Továbbra is kérdéses az ELTE egyetemi rádiójának a jövője

Továbbra is kérdéses az ELTE egyetemi rádiójának a jövője

Április közepén érkezett hír arról, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetem épületéből sugárzó Eper Rádió elnémulhat, miután a Médiatanács megtagadta a pályázati nyilvántartásba vételt, vagyis azt, hogy egyáltalán elindulhasson a frekvenciapályázaton.

A Médiatanács akkor azzal indokolta a döntését, hogy "a Pályázó képviseletében eljáró személy a pályázati ajánlat 2021. március 17-én történő benyújtása során nem mutatta be a Pályázó hatályos adatait tartalmazó, a nyilvántartó szerv által 30 (harminc) napnál nem régebben kiállított papír alapú eredeti okiratot vagy annak hitelesített másolatát, csupán egy bírósági honlapról kinyomtatott, a Pályázó adatait tartalmazó dokumentumot adott be.”

Mint kiderült, hiánypótlásra nincs lehetőség.

Mint ismert, korábban azért egyszerűsítették az ügymenetet a kisközösségi rádiók számára, hogy a kisebb, akár térségi vagy falusi rádiók is könnyedén pályázhassanak. Azonban ennek ellentmond az a tény, hogy a nyilvántartásba vétel elutasítása esetén még a hiánypótlásra sem adnak lehetőséget.

Jamriskó Tamás főszerkesztő lapunknak úgy nyilatkozott: továbbra is várják, hogy a frekvenciapályázatot újra kiírják, ugyanis csak abban esetben tudnak pályázni olyan jellegű támogatásokra, amelyekből a rádiót fejleszthetik, illetve különböző közösségi és közszolgálati műsorok elkészülését finanszírozhatják. Ennek viszont július 31-ig meg kéne történnie, hiszen a jelenlegi frekvenciaengedélyük (97,0 Mhz) eddig szól. 

A rádió főszerkesztője emlékeztetett, hogy még egy 1996-os törvény szerint a kisközösségi rádiók:

  • közműsor-szolgáltatói
  • vagy nem nyereségérdekelt státuszúak lehetnek.

Azaz nem lehet célja a helyi rádiózással összemérhető nagyságú ellátottság biztosítása, így vételkörzete átlagos rádiókészülékkel, jó minőségű sztereó vétel esetén legfeljebb 1 km-es sugarú körre terjedhet ki az adóállomástól számítva.

Ezek a rádiók szinte kivétel nélkül, a működéshez szükséges anyagi feltételeket jórészt pályázati forrásokból szerzik. Így mondhatni, az egyetemi rádió túlélése érdekében fontos volna, ha július 31-e után is "érvényes frekvenciával" rendelkezne.

"Természetesen, ha újra kiírják ezt a pályázatot, akkor javítjuk azokat a dolgokat, amelyeket nem találtak rendben. Kíváncsian várjuk, hogy mégis milyen döntést hoznak majd. Ha egyedüli indulóként ismét kizárnak minket, az már igen sajátos helyzet lesz

- tette hozzá Jamriskó Tamás.

Kiemelte, hogy amennyiben nem tudnak elindulni a pályázaton, abban az esetben

kérnek egy ideiglenes frekvenciaengedélyt legalább 60 napra. 

Az Eper Rádió (Első Pesti Egyetemi Rádió) 2004 óta sugároz folyamatosan egyetemi előadásokat és színvonalas magazinműsorokat legfőképpen oktatási célzattal. A rádió honlapján elérhető hangtárban több mint 4 ezer műsor felvétele található, így egyértelműen óriási veszteség lenne az ország egyik legnagyobb egyetemén tanuló diákok számára, ha ideiglenesen elhallgatna.