Családbarát ország: Szél Bernadett szerint 1645 kilakoltatás történt tavaly a járvány alatt

Családbarát ország: Szél Bernadett szerint 1645 kilakoltatás történt tavaly a járvány alatt

Szél Bernadett Facebook-oldalán írt arról, hogy 

"a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar friss adatai szerint 1645 kilakoltatás történt 2020-ban, abban az évben, amikor a járvánnyal küzdöttünk és rengetegen veszítették el a munkájukat, vele az egzisztenciájukat".

A független országgyűlési képviselő kiemelte,

a kormány tavaly és idén is elutasította a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó javaslatát, holott az ENSZ, az ombudsman, civil szervezetek és az összes ellenzéki párt kérte a hosszabbítást.

"Hiába kértem tavaly törvényjavaslatban, hogy a kormány az egészségügyi és szociális válsághelyzetre tekintettel tartsa fenn a moratóriumot, a veszélyhelyzet lejárta utáni 15. napon, július 1-jével feloldották azt. Ennek következtében megindulhattak a kilakoltatások, és egészen a téli kilakoltatási moratórium életbe lépéséig, november 15-ig szabadon folyhattak is, miközben már bőven benne voltunk a járvány második hullámában"- fogalmazott.

Mint kifejtette,

2020-ban 1645 ingatlankiürítés történt, ennek 91,4 százaléka a második félévben.

1115 esetben lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt volt végrehajtás, 372 esetben lakásügyben hozott határozat miatt, 154 esetben önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt és 4 esetben bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően.

Szél Bernadett azt írja, az adatok szerint a harmadik negyedévben 8 olyan eset volt, amikor rendőri kényszerintézkedést kellett alkalmazni lakáskiürítés miatt - a járvány alatt.

Elképesztő, hogy miközben a kormány a hatékony válságkezelésre hivatkozva kér őszig felhatalmazást, nem hajlandó élni vele akkor, amikor a legalapvetőbb szociális válságkezelési intézkedésről van szó, a kilakoltatással fenyegetett családok védelméről. Továbbra is követeljük, hogy hosszabbítsák meg a tegnap lejárt moratóriumot, és háttérhatalmazások helyett használják a változatosság kedvéért értelmes célokra is a felhatalmazásukat

- hangsúlyozta.