A lúgos orvos családi házát lefoglalták a végrehajtók

A lúgos orvos családi házát lefoglalták a végrehajtók

Két végrehajtó érkezett a péntek reggeli órákban Bene Krisztián családi házához. A bírósági végrehajtók azért mentek ki a jogerős büntetését töltő, lúgos orvosként emlegetett férfi otthonához, hogy leltárba vegyék, illetve biztosítsák ingóságait, valamint a fővárostól néhány kilométerre található, több száz négyzetméteres ingatlanját.

Renner Erika (Bene áldozata) és jogi képviselője két hete ugyanis biztosítási intézkedés iránti kérelmet nyújtott be a bíróságra azt követően, hogy nyilvánvalóvá vált: a férfi ki akarja játszani az utolsó, még nevén szereplő nagy értékű vagyont. Autói után vélhetően az ingatlantól is azért szabadult volna a férfi, hogy ha áldozatának több millió forintos kártérítést kellene fizetnie, arra ne legyen elegendő fedezete.

A „pénzkövetelés biztosítását” a Fővárosi Törvényszék azonban elrendelte, az ügy pedig a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar Hivatalához került.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és munkatársa a Telexnek azt nyilatkozta

A végrehajtónak ilyenkor az a feladata, hogy biztosítsa azt az összeget a pernyertes félnek. Ez azt jelenti, hogy ha bármilyen ingósága vagy ingatlana van, azt nekünk le kell foglalni, illetve a bankszámlákra megkeresést kell kiadni.

Az elnök hozzátette: 

Nyilván a feleség nem volt boldog, nem számított arra, hogy jövünk, de erről mi nem is küldhetünk értesítést. Leltárba vettük a foglalható ingóságokat és magát az ingatlant is. Ennek egy célja van, hogy ne tudják elidegeníteni az ingatlant.

Erre – a portál információi szerint – Bene legutóbb április 9-én tett kísérletet. 

A bíróság egyébként első fokon kimondta, a férfinak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát. A döntés ellen fellebbezett, az ügyet a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja majd másodfokon. 

Amennyiben jogerős ítélet születik, az eljárás egy úgynevezett kielégítési eljárásba fordul át, tehát a korábban biztosított dolgokat a végrehajtónak el kell kezdenie értékesíteni, ha és amennyiben nem fizetik ki a megítélt összeget

– mondta Schadl.

Mint ismert, Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét azt követően, hogy Renner Erika pár hónappal korábban szakított vele. A nőt megkötözte, elkábította s maró lúgot locsolt a nő nemi szervére, illetve annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatóját 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, továbbá örökre eltiltották az orvosi hivatástól.