Gyöngyösi: "Soha nem volt még akkora veszélyben Magyarország európai jövője, mint ma"

Gyöngyösi Márton
Gyöngyösi Márton EP képviselő Jobbik
facebook

Európa napja alkalmából köszöntötte az európai polgárokat Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője. A politikus a videójában arról beszélt, hogy válságok idején, mint amilyen a mostani is, semmi sem lehet fontosabb annál, hogy Európa népei együtt álljanak ki közös céljaikért.

"Soha nem volt még akkora veszélyben Magyarország európai jövője, mint ma. Néhány felelőtlen politikus ugyanis megpróbál szakítani a Szent István-i örökséggel, Magyarországot Ázsia felé kormányozva" 

- mondta Gyöngyösi, hozzátéve: az elmúlt ezer évben Magyarország történelme összefonódott Európa történelmével.

Kiemelte, hogy a magyar nemzet megtanulta, hogy a jövő záloga egy erős Európa. Ehhez viszont "gátat kell szabni a polgárok feje fölött kötött háttéralkuknak és a diktatórikus rendszereknek is."

Gyöngyösi Márton elmondta: nem fogja hagyni, hogy néhány felelőtlen politikus saját hatalmi hóbortjait követve kivezesse Magyarországot az Európai Unióból, ezzel veszélyeztetve az ország jövőjét is.