Kásler: "az Országos Mentőszolgálat fennállásának legnagyobb kihívásával és erőpróbájával szembesül"

Kásler: "az Országos Mentőszolgálat fennállásának legnagyobb kihívásával és erőpróbájával szembesül"

A kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt feladatnak tekinti a mentők megbecsülését és munkakörülményeik javítását - közölte az emberierőforrás-miniszter a saját közösségi oldalán.

Kásler Miklós videójában arról beszélt, hogy állítása szerint 2010 óta folyamatosak a fejlesztések ugyanis több mint ezer új mentőautót szereztek be, 107 jelentősebb mentőállomást újítottak fel, valamint 34 új mentőállomást és 14 mentési pontot létesítettek.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta az Országos Mentőszolgálat fennállásának legnagyobb kihívásával és erőpróbájával szembesül.

Eddig mintegy 152 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan fertőzött betegnek nyújtottak segítséget, és több mint 1,2 millió koronavírus-mintát vettek le

- mondta.

 

Hozzátette, hogy a mentők 2020-ban csaknem 42 millió kilométert tettek meg, és több mint 1800 sikeres újraélesztést végeztek.

Kásler Miklós szerint a lakosság mentőkbe vetett bizalma töretlen, "sőt ha lehet, még tovább erősödött."

"Köszönöm Önöknek a 2020-as évben tett erőn felüli munkájukat"

- mondta a miniszter a 8500 mentődolgozót köszöntve.