Van, ami még Kövér László szerint is közös ügy a baloldal és a jobboldal számára

Van, ami még Kövér László szerint is közös ügy a baloldal és a jobboldal számára

A digitalizáció és a mögötte meghúzódó magánhatalmak illegitim befolyásának növekedése az Európai Unió (EU) polgárainak méltóságát és személyes jogait is fenyegető kihívás, ami közös ügy a baloldal és a jobboldal számára - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn a EU Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján.

Az MTI azt írja, az európai nemzeti parlamentek közötti együttműködés legmagasabb szintű fórumának idei éves tanácskozásán a tagállami törvényhozó szervek vezetői és meghívott szakértők arról cseréltek eszmét, hogy milyen lehetőségekkel és veszélyekkel jár a digitalizáció révén változó nyilvánosság a képviseleti demokrácia számára.

Kövér László kiemelte, hogy egyetért azon parlamenti elnök kollégáival, akik aggódnak a "politika polarizációja" miatt. Mint mondta, a megosztottság oka, hogy "elveszítettük az egymásba vetett bizalmat".

Kövér László szerint jól áll a választási felkészüléssel a Fidesz, de az ellenzékkel számolni kell

Az Inforádió vendége volt a Fidesz politikusa, Kövér László ahol többek között a 2022-es országgyűlési választásról is beszélt. A házelnök szerint van egy stabilnak mondható tábora a Fidesznek és az ellenzélnek is, és a kettő között van olyan réteg, amelynek tagjai vagy nem mennek el választani, vagy menetközben, az élethelyzetükben bekövetkező változásokat mérlegelve döntik el, hogy kire szavaznak.

Hozzátette, hogy nem szabad még inkább aláásni a bizalmat, és

ki kell mutatni, hogy érdeklődünk a másik véleménye iránt.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: el kell dönteni, hogy elfogadható vagy elutasítandó az "online szférában" megmutatkozó, demokratikus legitimációval nem rendelkező cenzúra és a "fake news" - álhírek - általi manipuláció.

Azonban - mint fogalmazott -

"a demokrácia és az online szféra fenyegetései miatt aggódó európai baloldal" azt a régi "bolsevik" elvet vallja, hogy "a demokrácia ellenségeit nem illeti meg a demokrácia", és éppen "ők szeretnék meghatározni, hogy ki a demokrácia ellensége".

Kövér László az EU jövőjéről szóló konferencia vasárnap Strasbourgban tartott nyitó rendezvényével kapcsolatban nehezményezte, hogy az Európai Parlament (EP) protokollosztálya csak péntek este küldött meghívót az eseményre a nemzeti parlamenteknek.

Kifejtette, hogy a - 2022 tavaszáig tartó, az EU-s intézmények, a tagállamok, az önkormányzatok és az EU-s állampolgárok részvételével zajló - konferencia ügyének kezelése az EU-s intézmények által olyan képet fest, mintha az egész folyamat színjáték volna, előre megírt forgatókönyvvel és előre rögzített végeredménnyel.

Hangsúlyozta, szerinte nem az EP, az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács rendelkezik a legerősebb demokratikus legitimációval az EU-ban, hanem a nemzeti parlamentek.