Szijjártó Péter értelmetlennek tartja a Kínát elítélő nyilatkozatot

Szijjártó Péter értelmetlennek tartja a Kínát elítélő nyilatkozatot

Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn „teljesen érthetetlennek” nevezte, hogy a magyar kormány blokkolja azt az uniós nyilatkozatot, amelyben Kínát közösen ítélnék el a hongkongi demokratikus jogok megsértései és az ellenzékiek letartóztatása miatt.

Gyöngyösi: "Hazaárulás, hogy Orbán egy uniós tárgyalás szünetében a kínai elnököt hívogatja telefonon"

Mint arról beszámoltunk, Magyarország újabb vétója révén kihátrál az EU közös kiállásából, mely deklarálná azt, hogy elítélik Kínának a hongkongi demokrácia felszámolását célzó törekvését. Ennek kapcsán Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn úgy fogalmazott, bárki kitalálhatja, hogy az Európai Unióban egyedüliként miért a magyar kormány akarja blokkolni ezt a nyilatkozatot, mivel "Kína és Magyarország kapcsolata elég jó".

Szijjártó Péter külügyminisztert és a cseh külügyminisztert közös keddi sajtótájékoztatójukon többek között erről is kérdezték, melyről az MTI úgy adott hírt, hogy

a Kínát bíráló közös uniós nyilatkozat megvétózásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: az EU eddig nyolcszor adott ki nyilatkozatot vagy határozatot Kínával kapcsolatban, de egyik sem hozott változást, pozitív előrelépést. A miniszter ezért értelmetlennek tartja egy kilencedik nyilatkozat kiadását.

A 444.hu emlékeztet rá, hogy az EU-tagországok külügyminiszterei az elmúlt időszakban kétszer is sikertelenül futottak neki az elítélő nyilatkozat elfogadásának, holott a diplomaták szerint másodjára egy felvizezett verzió került eléjük. 

Nem ez volt az első alkalom, hogy Magyarország megtörte az EU egységét, amikor Kína került szóba 

- hangsúlyozta Maas az EU külügyi tanácsának hétfői ülését követően, majd úgy fogalmazott: bárki kitalálhatja, hogy az Európai Unióban egyedüliként miért a magyar kormány akarja blokkolni ezt a nyilatkozatot, mivel "Kína és Magyarország kapcsolata elég jó".

Német külügyminiszter: Kitalálható az oka, hogy a magyar kormány miért gátolja a Kínával szembeni kiállást

Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn „teljesen érthetetlennek" nevezte, hogy a magyar kormány blokkolja azt az uniós nyilatkozatot, amelyben Kínát ítélnék el a hongkongi demokratikus jogok megsértései és az ellenzékiek letartóztatása miatt - számol be a Politico. Az Európai Unió már másodjára nem tudja elfogadni a határozatot, amelyet Magyarország április közepén megvétózott.

Mint ismeretes, a két EU-s ülés között Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszélt Hszi Csin-ping kínai elnökkel, mely szerint kölcsönös támogatásukról biztosították egymást, emellett a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok iránt fejezték ki örömüket.

Hétfőn Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője még arról beszélt, hogy az egyhangú kiállás elérése érdekében egy utolsó erőfeszítést próbálnak tenni a következő egy hétben, ha pedig ez nem jön össze, akkor Magyarország nélkül fogják majd kiadni a megvétózott nyilatkozatot.

A 444 a Politicóra hivatkozva azt írja nem valószínű, hogy akár egy tovább puhított határozati javaslat elfogadható lenne a magyar kormánynak, mert Magyarország szerint a határozatok semmi másra nem jók, csak tovább rontják az EU és Kína kapcsolatát.