Német külügyminiszter: Kitalálható az oka, hogy a magyar kormány miért gátolja a Kínával szembeni kiállást

Német külügyminiszter: Kitalálható az oka, hogy a magyar kormány miért gátolja a Kínával szembeni kiállást

Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn „teljesen érthetetlennek” nevezte, hogy a magyar kormány blokkolja azt az uniós nyilatkozatot, amelyben Kínát ítélnék el a hongkongi demokratikus jogok megsértései és az ellenzékiek letartóztatása miatt – számol be a Politico

Az Európai Unió már másodjára nem tudja elfogadni a határozatot, amelyet Magyarország április közepén megvétózott. Azonban az EU külpolitikai döntéseihez egyhangú kiállásra volna szükség. 

Na, vajon ki vétózta meg a Kínát elítélő uniós nyilatkozatot? Persze, hogy Magyarország

A Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Magyarország megvétózta azt az uniós állásfoglalást, amiben a tagállamok közös nyilatkozatban bírálták volna a Kína által Hongkongban bevezetett nemzetbiztonsági törvényt. A hírügynökség értesülései szerint Magyarország azzal érvelt, hogy az uniónak már így is sok vitája van Kínával.

Maas a külügyminiszterek legutóbbi ülését követően elmondta, nem ez az első eset, hogy Magyarország eltávolodik az EU egységétől, amikor Kína ügyéről van szó. Azt is hozzáfűzte, hogy szerinte 

mindenki maga is kitalálhatja ennek az okát – Kína és Magyarország kapcsolata elég jó.

Mi is beszámoltunk arról, hogy a kínai népgyűlés által tavaly júniusban elfogadott, Hongkongra vonatkozó új nemzetbiztonsági törvény alapján szeparatizmus, felforgatás és terrorizmus, valamint más országokkal való összejátszás miatt is elítélhetnek hongkongiakat akár életfogytiglani börtönbüntetésre. A nagy port kavart és önkényesen alkalmazható törvény egységes bírálata azonban elmaradt, mivel a magyar vezetés érvelése szerint "az uniónak már így is sok vitája van Kínával".

A két EU-s ülés között Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszélt Hszi Csin-ping kínai elnökkel – emlékeztet a lap a kínai külügyminisztérium közleménye alapján, mely szerint kölcsönös támogatásukról biztosították egymást. Emellett a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok iránt fejezték ki örömüket.

Az egyhangú kiállás elérése érdekében még egy utolsó erőfeszítést próbálnak tenni a következő egy hétben – tájékoztatott a továbbiakról Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője, aki azt is elmondta, hogy ennek hiányában Magyarország nélkül fogják majd kiadni a megvétózott nyilatkozatot.