Több tankerület is átírta az iskolák tankönyvigénylését, semmibe véve a szakmai szempontokat

Több tankerület is átírta az iskolák tankönyvigénylését, semmibe véve a szakmai szempontokat

Az iskoláknak április végéig kellett leadniuk tankönyvrendeléseiket az állami tankönyvellátó (KELLO) felé, előtte azonban a tankerületeknek is be kellett mutatniuk a listát ellenőrzésre, közölte a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ). 

Az egyesület tud olyan esetről, amikor egyes tankerületek – az iskolaigazgatót is megkerülve – közvetlenül utasították az iskolai tankönyvfelelősöket, hogy a már elkészült és iskolájukban egyeztetett rendelést írják át, egyes köteteket cseréljenek le az új típusú 2020-as Nemzeti alaptantervhez (NAT) igazított állami tankönyvekre, írja a Népszava.

A TANOSZ alelnöke, Romankovics András a lapnak elmondta, ha egy iskola a hivatalos tankönyvjegyzékről választ tankönyvet, annak jogossága akkor sem vonható kétségbe, ha nem a 2020-as NAT-hoz készült. Úgy véli, mindez azt mutatja, már a hivatalos tankönyvjegyzékről sem lehet szabadon választani, egyes tankerületek pedig „kézi vezérléssel" íratják át a rendeléseket.

A jogszabályok értelmében az iskola a fenntartó egyetértése után rendeli meg a tankönyveket. A tankerületi központok a rendelés jóváhagyása során ellenőrzik, hogy a jogszabályoknak megfelelően valósult-e meg a rendelés, azaz csak olyan könyvet rendeltek meg, amely szerepel a tankönyvjegyzéken, illetve megfelelő célcsoport számára, a hatályos tantervi szabályozásnak megfelelő kiadványokat igényeljenek az iskolák

– közölte a Népszava érdeklődésére a Klebelsberg Központ (KK). 

Romankovics szerint a pedagógiai-szakmai szempontokat írják felül a tankerületek, amikor önhatalmúlag módosítják a tankönyvrendelést. a szakember hangsúlyozta, a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok tudják a legjobban, milyen tankönyvek felelnek meg az adott „célcsoportnak", a tankönyvek, taneszközök szabad megválasztása pedig a pedagógusok köznevelési törvényben rögzített joga. 

A KELLO-tól kikért adatokból egyébként az látszik, az 5., különösen a 9. évfolyamon több tantárgynál ezen könyvek megrendelése együtt nem érte el, illetőleg alig haladta meg az 50 százalékot.