Mindenképpen kivágják a csopaki platánfákat, de állítólag majd újakat telepítenek

platánfa
Illusztráció
pixabay.com

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy a csopaki platánsor kivágásra kerül a Balaton északi partán közlekedő vasút villamosítása miatt. A rosszhírt még tetőzte, hogy az ott élők mindezt a fák és a madarak világnapján tudták meg, csak néhány nappal azelőtt, hogy a kivitelezők pénteken neki állnak kivágni a 25 platánfát.

A helyiek szerint sem a MÁV tervezői, sem pedig a vasúttársasággal korábban egyeztető helyi önkormányzat nem járt elég körültekintően, és most ezért kell vesznie az értékes, egészséges fasornak. Úgy vélik, ha a vasút másik oldalán fut az új vezeték, - ahogyan az más szakaszon is tapasztalható - akkor ezen a szakaszon is megmenthették volna a fasort.

Nincs mód változtatni a terveken

A felsővezeték oszlopsor a vasúti pálya másik (bal) oldalán történő tervezése és kivitelezése sajnos több műszaki és biztonsági ok miatt sem lehetséges

- írta egy nappal a pénteki fakivágás előtt az Alfahír kérdésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.)

Állításuk szerint, a csopakiak által javasolt bal oldalon buszmegálló, buszöböl van és a helyiek javaslata veszélyeztetné a közvilágítást és az áramellátást. 

A felsővezeték tartó oszlopok másik oldalra tervezésével elkerültük a várakozó utasforgalom veszélyeztetését, egy esetleges vezetékszakadást figyelembe véve. A 71-es út közvilágítási lámpáinak közelsége szintén probléma volt, nem lehet megfelelő biztonsági távolságot tartani, így veszélyeztettük volna a közvilágítási hálózat üzemét. Egy felsővezetékes üzemzavar, illetve nagy szélben történő vezeték lengés esetén, a felsővezeték által okozott zárlati áram a térvilágítási hálózatban óriási károkat tudna okozni

- írta a lapunknak elküldött válaszában a NIF Zrt.

További indokként nevezték meg, hogy a szelvényezés szerinti bal oldalon emellett több közmű húzódik a földben, villamos kábelek és csatorna is, melyek a felsővezeték tartó oszlopok közvilágítással való szinkronba hozását ellehetetlenítették volna az elhelyezés szempontjából. 

Ezen okoknál fogva az oszlopsor bal oldalon történő tervezésére az adott helyszínen nem volt lehetőség

- tette hozzá a NIF Zrt.

Az állami fejlesztő cég közölte, hogy Ambrus Tibor polgármester abban az esetben járul hozzá a fák kivágásához, ha azok helyére új, többször iskolázott, földlabdás, előre nevelt gömbjuhar sort ültet a vállalkozó. 

A gömbjuhar fák ugyanis nem nőnek meg olyan magasra, hogy veszélyt jelentsenek a felsővezetékre.

A vállalkozó eleget tesz az Önkormányzat kérésének, és ősszel, a juharfák kivágását követően haladéktalanul megkezdi az új gömbjuhar fasor telepítését. 25 db faegyed kerül kivágásra, és ugyanennyi egyedet ültet a vállalkozó ezen a helyszínen, illetve Csopak területén további 18 db, szintén ugyanilyen paraméterekkel rendelkező gömbjuhar kerül elültetésre a településsel egyeztetettek szerint, így egységes arculatot adva a településnek

- írták az Alfahírnek küldött válaszlevélben a NIF Zrt. illetékesei.