Csehországba is utazhatunk a magyar oltási igazolvánnyal

Csehországba is utazhatunk a magyar oltási igazolvánnyal

Csehországgal is létrejött a megállapodás, így holnaptól immár mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken hajnalban.

Szijjártó Péter kiemelte: az oltási igazolványokat a két ország kölcsönösen elismeri, így a megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától - írja az MTI.

"Sokat tárgyaltunk az elmúlt pár napban cseh barátainkkal, hogy lehetővé tegyük a már beoltott polgáraink számára a szabad utazást az országaink között" - írta a miniszter.

Hozzátette, hogy Csehország és Magyarország között évente több százezer turista fordul meg, mostantól pedig újra megnyílik a lehetőség a kölcsönös prágai, budapesti, brünni városnézésekre, a fürdővárosok meglátogatására, a balatoni, hévízi pihenésekre.

Szijjártó Péter közölte azt is, hogy további országokkal is tárgyalnak - "ma Lengyelországban, Lódzban" -, és amint létrejön a következő megállapodás, azonnal tájékoztatást adnak róla.