Kétezer koronavírusban elhunyt indiai holttestét emelték ki a Gangeszből

Kétezer koronavírusban elhunyt indiai holttestét emelték ki a Gangeszből

A helyi média szerint India két északi államában, Uttar Pradesben és Bihárban a hatóságok mintegy 2000 holttestet emeltek ki a Gangeszből. Nagy valószínűséggel olyan COVID-ban elhunyt emberekről van szó, akiknek a családja nem tudta megfizetni a hagyományos, hamvasztásos temetkezés költségeit - írja a brit Metro nyomán a 24.hu.

A hindu szertartás szerint a halottakat elhamvasztják, hamvaikat pedig szétszórják valamely vallási helyszínen. A hinduizmus legszentebb folyójaként a Gangeszbe a távoli falvak lakói egyszerűen csak beledobták elhunyt szeretteiket. A folyóból eltávolított testeken mind láthatóak a hindu temetési rituálék nyomai.

Mint alap kiemeli,

sokan attól tartanak, hogy ez a gyakorlat hozzájárul a koronavírus további terjedéséhez, és egyéb egészségügyi kockázatokat jelent.

A két tartományban egyébként mintegy 300 millió ember él.

Uttar Pradesh kormányának szóvivője a The Asian Age-nek túlzónak nevezte a médiában megjelent számokat, ugyanakkor azt elismerte, hogy a folyó partjait rendőrök ellenőrzik. Cáfolta, hogy az emberek kétségbeesésükben cselekednének így, szerinte a falusiak bizonyos időszakokban egyébként sem hamvasztják az elhunytakat.