A Jobbik reakciója, hogy Kövér elnémította Jakabot a parlamentben

A Jobbik reakciója, hogy Kövér elnémította Jakabot a parlamentben

"A mai nap tanulsága: a tolvajok nem szeretik, ha ficsúroknak hívják őket!" - címmel küldte ki a Jobbik sajtóközleményét, miután Kövér László házelnök lenémította Jakab Péter, a párt elnökének mikrofonját az Országgyűlés hétfői ülésnapján,

Emlékeztetnek rá, hogy a hatalmi önkény felkent őre, az ellenzéki vélemények elhallgattatásának parlamenti házmestere ma sem bírt magával: egyetlen percig bírta a szembesítést, és újfent kikapcsolta Jakab Péter mikrofonját.

Kövér elvtárs megint kiakadt – láthatóan sokkolta a valóság. Merthogy fideszes pártkatonaként nyilvánvalóan kellemetlen végighallgatni, hogy az orbáni járványkezelés következtében már 30 ezernél jár az elhunytak száma, hogy félmillió magyar veszítette el az állását, és rengeteg egészségügyi dolgozót üldöztek el a kórházakból. Mindeközben pedig fideszes alapítványokba lapátolják ki a közvagyont, Kínának pedig talán még a dédunokáinkat is eladósították.

- áll a közleményükben, majd ezt követően kitérnek a "ficsúrozásos" incidensre is és szerintük Orbán házmestere végül egy ártatlannak tekinthető „ficsúrozáson” rágott be – ki tudja, miért. Szerintük a jelző egyenesen hízelgő és kedves azokra a fideszes tolvajokra nézve, akik kihasználva a koronavírus-válságot és az emberek figyelmének lankadását, teletömték a zsebeiket, gondolván az esetleges rosszabb napokra.

Summa summárum, Kövér Lászlónak lenne min kiborulni a mikrofongomb nyomogatása helyett, de holló a hollónak mégsem vájja ki a szemét. És kommunista kutyából sem lesz demokratikus szalonna – csak hogy egy remek klasszikust is idézzünk.