Operatív törzs: már nem kell várni az SMS-t, anélkül is lehet Pfizert foglalni

Az operatív törzs szerdai online tájékoztatóján György István, az oltási munkacsoport vezetője közölte,

Pfizer-vakcinából ma újabb időpontokat hirdettek meg, azaz 199 ezer első körös oltásra lehet jelentkezni a regisztráltaknak.

Hozzátette, hogy már nem küldenek SMS-t a lehetőségről, elég kiválasztani a kívánt időpontot az időpontfoglaló rendszerben. 

Várható a következő hetekben is a Pfizerből, de figyelmeztetett, hogy regisztráció és időpontfoglalás nélkül senki ne próbálkozzon, mert nem fogják beoltani.

Új, első körös oltások azonban AstraZenecából nem lesznek már meghirdetve, inkább a második körre használják fel. A Szputnyikból is már csak pár ezer dózis maradt - tette hozzá.

Elmondta azt is,

levonulóban van a járvány harmadik hulláma, de hátradőlni nem lehet, míg be nem oltanak mindenkit.

Ugyanakkor ma tárgyalja a kormány, hogy az 5 milliós beoltott elérésével mely korlátozásokat lehet feloldani.

Tájékoztatása szerint 5,1 millióan regisztráltak eddig, akik közül 85% kapott oltást, ám még mindig 700 ezren vannak azok, akik nem oltakoztak.

A 16-18 év közöttieknek már nem folytatódik külön az oltásuk, hanem regisztrációval ők is tudnak időpontot foglalni. 120 ezren regisztráltak a korosztályból, közülük 80% foglalt időpontot és jutott oltáshoz.

A háziorvosok jelenleg a Sinopharm, a Moderna és a Janssen vakcinákkal oltanak a praxisukban - számolt be.

Az aktív korosztályt sújtja most leginkább a járvány

Müller Cecília tisztifőorvos azt mondta, kedvezően alakulnak a magyar járványügyi adatok, az aktív fertőzöttek száma 121 ezer fő felett van, de ez már nagyon kedvező tendencia, a gyógyult betegeknek mindössze ötödét teszik ki csak az aktív fertőzöttek száma.

Hozzáfűzte, a járvány nagy tempóban mérséklődik, ami a kórházakban kezeltekre is vonatkozik. Jelenleg 1908 főt ápolnak koronavírus miatt kórházban és 224-en vannak lélegeztetőgépen. Míg az elhunytak közül sokan szenvedtek krónikus betegségben.

Beszámolója szerint

az elhalálozottak között 5%-ot tesz ki azoknak az aránya, akiknek semmilyen alapbetegsége nem volt a fertőzés előtt,

egyúttal az oltás felvételére is biztatott.

Müller azt is közölte, az előző héthez képest 25%-kal csökkent az újonnan fertőzöttek száma, ugyanakkor a fertőzöttek elsősorban az aktív korosztályból kerülnek ki, az átlag életkor 43 év. Emellett a 40-49 év köztiek érintettek a legnagyobb arányban, az összes fertőzött 20%-a.

A tisztifőorvos úgy látja,

egyértelműen az aktív, munkaképes lakosság körében terjed most leginkább a járvány.

Kérdésekre felelve elmondta, szükség van továbbra is a betegségen átesettek vérplazmájára. Véradás esetén pedig nincs előírt intervallum, hozzátéve azt is, ajánlott az oltás után néhány napot várni ehhez.

Beutazási feltételek és intézkedések

Kiss Róbert arról tájékoztatott, hogy ma módosulnak az Ausztriába való beutazás szabályai hazánk alacsony fertőzöttsége miatt, így a következő beutazási feltételek lesznek. 72 óránál nem régebbi PCR-teszt, vagy 48 óránál nem régebbi antitest teszteredmény birtokában, vagy a koronavírus-fertőzésen való átesettség esetén, vagy két oltással beutazhat Ausztriába karanténkötelezettség nélkül. Utóbbi nélkül az eddig egy oltást kapók az azt követő 22. napon utazhatnak be az országba. Ezek hiányában is be lehet utazni, viszont 24 órán belüli PCR-teszt elvégzésével.

Az elmúlt nap során 379 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkhasználat megszegése miatt, és 50 személlyel szemben történt hatósági intézkedés összesen. Utóbbi egyre csökken, ahogy a hatósági házi karanténban lévők száma is. 37 rendőri intézkedés történt a korridorokon. A kereskedelmi üzletekre, szálláshelyekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt az elmúlt napon nem kellett intézkedni - közölte az alezredes.