Ő, te, én: 1 ember a 8 milliárdból

tömeg, emberek, sokaság, társadalom
Pexels

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Miközben régebben nagyon könnyedén ítélkeztem mások felett ismeretlenül is, mostanra hitből fakadó meggyőződésemmé vált, hogy mindenki okkal él a világon. Mert vagy semminek nincsen értelme, vagy mindennek értelme van, s mivel az utóbbira jutottam, így azt is hiszem, hogy minden embernek van küldetése. Nem feltétlenül nagy dolgokra gondolok itt, nem kell mindenkinek tudósnak, feltalálónak, művésznek, élsportolónak stb. lennie. Az egészen hétköznapi hivatásoknak, munkáknak, szolgálatoknak a végzésére éppen olyan nagy szüksége van a szűkebb-tágabb környezetünknek, legtágabban véve az egész világnak, mint a rivaldafényben lévő kivételes teljesítményekre.

Az emberben kódolva van a fejlődés, a kutatás, az ismeretlen meghódítása a világegyetemtől a legkisebb részecskékig. Miközben az emberiség felfedez, feltalál, rájön, ráébred, olyan körülményeket teremtett önmaga számára fizikailag és szellemileg is, olyan követhetetlen a fejlődés sebessége, ami mellett egyre nehezebb megtalálni a helyünket, megőrizni mentális, és így a testi egészséget is. Márpedig, ha az ember lelkileg nincsen rendben, vagy legalábbis nem közelíti azt az állapotot, akkor semmi nem lehet rendben sem vele, sem a környezetével. Közvetve vagy közvetlenül, kisebb mértékben vagy nagyon, de mind-mind hatunk egymásra, mind-mind kapcsolatban állunk egymással. Ezért nem tartom túlzónak, filozófiai nagyotmondásnak, hogy a világ sorsa az egy ember kezében van. A 8 milliárdszor egy ember kezében. Rajtuk, rajtunk, rajtad, rajtam múlik minden. Ehhez van szükség minél több embernek eljutni arra az önazonosságára, amely összhangban van a teremtése lényegével.

Tisztában vagyok vele, hogy ez a fajta témaválasztás nem feltétlenül a legáltalánosabb a hazai közélet mai online felületein, abban viszont biztos vagyok – mert látok példákat magam körül –, hogy milyen produktív, milyen felszabadító, amikor az ember keresi, megérzi, aztán megtalálja azt a helyet, ahol ő a leghatékonyabb tud lenni. És persze igaz lehet arra az esetre is, amikor valaki úgy nincs a helyén, hogy sokkal magasabb polcon van, mint ahova egyébként érdemei, képességei, tapasztalatai, szorgalma szerint való lenne, ami egy közösség összhatékonysága szempontjából ugyanúgy torzulást okoz, mint ha valaki alsóbb polcon van ahhoz képest, mint ahol a legjobb lehetne.