A kardántengelyagy tört el Leclerc autójában

A kardántengelyagy tört el Leclerc autójában

A kardántengelyagy meghibásodása miatt nem tudott rajthoz állni a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője, aki szombaton megnyerte az időmérő edzést hazai futamán.

Az olasz istálló közlése szerint a hiba az időmérőn történt baleset következménye volt. Miután az autót visszaszállították Maranellóba, a vizsgálatok során kiderült, hogy a baloldali agy károsodott, majd amikor Leclerc vasárnap bevett néhány kanyart a pályán, el is tört. A 23 éves monacói pilóta a boxutcából kivezető körön jelezte rádión a csapatnak, hogy problémák vannak a versenyautójával, ezért lassú tempóban visszagurult a boxba. A Ferrari szakemberei átnézték a versenyző autóját, és arra jutottak, hogy Leclerc nem tud elindulni a futamon.

A pilóta szombaton megnyerte az időmérőt, az utolsó gyors körén azonban összetörte a Ferrarit, mivel a szalagkorlátnak ütközött. Az olasz istálló szakemberei ezután átvizsgálták a versenyautó sebességváltóját, de nem találtak komoly problémát, és nem cserélték ki az alkatrészt. Leclerc helye ezért üresen maradt a rajtrácson, a futamot pedig a második kockából startoló holland Max Verstappen (Red Bull) nyerte.

(MTI)

Szinte a futam előtt eldőlt a Monacói Nagydíj, Verstappen győzött

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte az idei Monacói Nagydíjat, és mivel nagy riválisa, a mercedeses brit Lewis Hamilton csak hetedik lett, átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben is. A szombati kvalifikáción Verstappen csak a második legjobb időt autózta, a leggyorsabb a hazai pályán versenyző (monacói állampolgár) ferraris Charles Leclerc volt, tehát őt illette az első rajtkocka.