A felnőttképzésben is lesz diákhitel

A felnőttképzésben is lesz diákhitel

Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től, írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az új lehetőség nagyban hozzájárulhat a pozitív munkaerőpiaci trendek fennmaradásához és a magyar gazdaság eddiginél is gyorsabb növekedéséhez, szemlézi az MTI. 

A képzési hiteleket a

három hónapot meghaladó idejű felnőtt- és szakmai képzésekre, illetve részszakmára felkészítő szakmai oktatásra lehet igénybe venni.

Ez nagy újdonság, mert rengeteg olyan felnőtt van, aki szívesen jelentkezne különböző átképzésekre vagy továbbképzésekre, de eddig ezt anyagi okokból nem tehette meg, jelezte a vezérigazgató. Ismertetése szerint a képzési hiteleket a meglévő diákhitelekkel szinte azonos feltételekkel vezetik be a 18 és 55 év közötti korosztálynak.

Magyar Péter kifejtette: a már működő diákhitelezéshez hasonlóan itt is két konstrukció lesz elérhető. A szabad felhasználású hitel, amit akár havi 150 ezer forint értékben lehet igényelni; és a kötött felhasználású kölcsön, ami a választott képzés díjának összegét fedezi, legfeljebb félmillió forintig. Az előbbi hitel kamata 1,99 százalék, az utóbbi viszont kamatmentes az állami támogatásnak köszönhetően. Mindkét megoldás közös jellemzője, hogy nem szükséges a kölcsönhöz fedezet, nincs előzetes hitelbírálat, bármikor díjmentesen elő- és végtörleszthető.

A különböző diák- és képzési hitelek ráadásul egymással párhuzamosan vagy egymást követően is felvehetők, fűzte hozzá Magyar Péter. A szabad felhasználású hiteleknél ugyanakkor bevezetnek egy 8 millió 250 ezer forintos limitet is, hogy megakadályozzák a túlzott eladósodást.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a magyar kormánynak kiemelten fontos, hogy elősegítse az élethosszig tartó tanulást. Lényeges, hogy a kevésbé tehetősek is elérhessék az ehhez szükséges támogatásokat. A DK Zrt. úgy számol, hogy jelenleg 120 ezren lehetnek jogosultak a képzési hitelekre.

Magyar Péter hangsúlyozta: az új képzési hitelekre is érvényes lesz a családtámogatási kedvezmény, vagyis a hitelfelvételt követően született második gyermek után az édesanyák tartozásának felét elengedik, a harmadik gyermek születése után pedig egyáltalán nem kell visszafizetni a kölcsönt. A kedvezménnyel a diákhiteleknél már eddig is sokan éltek, összesen majdnem hatmilliárd forint tartozást engedett el a központ.

A vezérigazgató közölte, hogy tavaly több mint 31 milliárd forint összegben folyósítottak diákhitelt, amire sosem volt még példa.