„Karikó válasza azon ritka esetek egyike, amikor az érintett normális választ ad a felmerült kérdésekre, nem hazudozik a múltjáról. Nemcsak, hogy nem cáfolható, amit nyilatkozott, de nehéz mást elképzelni, mint amit mondott”
– nyilatkozta Ungváry Krisztián az Euronews-nak. A történész felhívta rá a figyelmet, hogy Karikó Katalin elhárítói státusának pihentetése ugyanabban az évben, 1985-ben történt meg, amikor a kutató Amerikába távozott. Ezzel összefüggésben merült fel annak lehetősége, hogy esetleg a kémelhárítás küldte Karikót Amerikába. A történész elmondta: „Ha kémtevékenységgel küldték volna őt ki, át kellett volna adni őt a hírszerzésnek, ezt viszont át kellett volna vezetni a 6-os kartonra. Ennek elmulasztása a szolgálati szabályzat súlyos megsértése lett volna”. Ungváry Krisztián hozzátette, Karikót nem zárták ki a hálózatból, de inaktiválták, „nem csináltak vele semmit” külföldi tartózkodása idején, vagyis
„a dokumentum egyértelműen bizonyítja, hogy nem a kémelhárítás küldte Amerikába Karikó Katalint.”
Ezzel az információval tisztulni látszik a kép Karikó Katalin beszervezésének ügye körül, amiben szerintem hangsúlyos Ungvárynak az a megállapítása, hogy az érintett normális választ adott a felmerült kérdésekre, nem hazudozott a múltjáról. Amikor kipattant az ügy, Karikó egyből elismerte, hogy valóban beszervezték, annak körülményit, illetve az általa végzett, pontosabban nem végzett hálózati tevékenységének (miszerint senkiről nem jelentett, senkinek nem okozott kárt) ismeretében mindenki eldönthette, eldöntheti, hogy az mRNS alapú vakcina szabadalmaztatójának életművén mekkora, és milyen erős foltot ejtett a 6-os kartonja.
Karikó Katalin vélhetően nyugodtan alszik, és amennyiben – a szakértők által is megerősítve – minden úgy történt, ahogy elmondta, akkor emiatt nem is kell, hogy háborogjon a lelkiismerete. 2021-ben, több mint 30 évvel a kommunizmus bukása után persze könnyen ítélkezhet az ember. Mondhatja, hogy „engem aztán biztosan nem vettek volna rá, hogy beszervezzenek”, de szerintem egészen biztosan senki nem tudhatja, hogy egy ilyen kényes kérdésben, mint egy beszervezési kísérlet, hogyan döntene. Arról mindenkinek lehet elképzelése, hogy elvileg mit tenne, de egyáltalán nem biztos, hogy végül ez így is történne éles szituációban.
Az ilyen ügyekkel kapcsolatban általában az a hiányérzetem, hogy az elmúlt bő három évtizedben kevés példa van rá, hogy beszervezett – köztük ténylegesen hálózati munkát is végző – emberek maguktól adjanak számot a múltjukról, és ne akkor vallják azt be, vagy éppen magyarázkodjanak, tagadjanak, amikor kiderül róluk valami. Az az érzésem, mintha abban bíznának, hogy soha nem derül ki a múltjuk, talán pont nekik nem kerül elő a 6-os kartonjuk, sem egyéb, rájuk nézve kellemetlen dosszié a múltból.
A kormánypárti többség már tucatszor leszavazta a Parlamentben az ügynöklisták nyilvánosságra hozásáról szóló indítványokat. Pedig szerintem szükséges lenne, és még mindig nem volna késő, hogy tisztán lássunk ebben a kérdésben. Jó lenne, ha a közélet megszabadulhatna ettől a titok-béklyótól, lehetőség szerint úgy, hogy az érintettek normális válaszokat adnának a felmerülő kérdésekre, a múltjukról való hazudozás helyett.