A Jóbarátok: Újra együtt egy könnyed kávézói beszélgetés, a rajongóknak mégsem érdemes kihagyni

A Jóbarátok: Újra együtt egy könnyed kávézói beszélgetés, a rajongóknak mégsem érdemes kihagyni

A sitcom, ami heti átlag 25 milliós nézőszám mellett összesen 236 epizódot élt meg, aminek a záró epizódját 52 millióan követték, és hat egymást követő évadon keresztül a legnépszerűbb szériának számított. Ez a 17 éve véget ért Jóbarátok mérlege. A New York-i hatos fogaté, akik nem csak egy pillanatra forgatták fel a televíziós szériák piacát, hiszen azóta sincs vígjáték a kisképernyőn, ami ne tisztelegne a szellemisége előtt, ne emelne át ötleteket, cselekményszálakat belőle. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy napjainkig százmilliárdszor tekintették meg különböző platformokon a David Crane és Marta Kauffman fejéből kipattant 10 évadot megélt show-t, nem csoda, hogy az HBO úgy érezte a koronavírus-járvány okozta streaming dömping kellős közepén, hogy most vagy soha, de itt az ideje a a főszereplőket ismét összeültetnie egy reunion erejéig.

Május 27-én mutatták be a másfél órás Jóbarátok: Újra együtt címre keresztelt nosztalgiabombát, amit nagy csinadratta előzött meg, így az elvárások az egekbe szöktek (nem mintha alapvetően se lett volna magasan az a bizonyos léc). És, hogy sikerült-e az összeborulásnak elkerülnie a fölösleges bőrlehúzás effektusát, miközben a sitcom hardcore rajongóit is kiszolgálja? Ha a bekészített papír zsebkendőhöz nem is nyúlnak majd, mint egy könnyed múltról sztorizgató osztálytalálkozó mosolyt csal az arcukra. Kritika.

Pedig nem kell hozzá sok, hogy már a nyitó képsorok könnyeket csaljanak a szemükbe:

ahogy David Schwimmer, Matt LeBlanc, Lisa Kudrow, Jennifer Aniston, Courteney Cox és Matthew Perry közel két évtized után egyenként besétálnak az emblematikus díszletek közé, nemcsak bennük törnek felszínre az érzelmek - és a legtöbbjük karrierjének legszebb emlékei -, hanem a rajongók fejében is végig cikáznak a kedvenc epizódjainak jelenetei, hogy mennyire meghatározó eleme mindez az életüknek.

Mert ahogy ki is mondatják szerte a világból kérdezett rajongók (köztük egy magyar származású férfival) által az Újra együtt készítői, a Jóbarátok nem pusztán egy vígjátéksorozat: voltak akiknek szerelmet hozott, akik Rachelékben barátokra leltek a magányos mindennapokban és akadtak olyanok is, akiknek egy nehéz időszakot segített átvészelni.

A Reunion tehát már az első negyedórában megragadja James Corden vezényletével a nézője kezét és egy olyan fanservice-en vezeti keresztül őket, ami ha sok újdonságot és izgalmat nem is tartalmaz, a kockázatmentes hozzáállást sikerül annyira színesíteni, hogy elhitesse velük: mindezt megérte tető alá hozni. A múltidéző sztorizgatásoknak eszük ágában sincs felforgatni a sorozat világát, de még csak hozzáadni sem kíván, helyette megkapjuk a patikamérlegen kimért tökéletes receptet. 

A nem túl meredek érzelmi hullámvasútként leírható Újra együtt végig arra törekszik, hogy az érdeklődők minél szélesebb rétegét meggyőzze arról, akár felejthetetlen élményre, akár csak egy könnyed szórakozásra vágynak, megéri rá jegyet váltani.

A nagy összeborulás a kötelező köröket futja, mely során hol meghatódunk, hol nevetünk, hol pedig a felszínt kapargatva tudhatunk meg kulisszák mögötti titkokat. A készítők maguk is tisztában vannak azzal, hogy mindehhez bőven elég, ha megfelelően időzítve és beosztva megszólaltatják az eredeti széria show runnereit, egy-egy mondat erejéig néhány mellékszereplőt is megmutatnak - még ha Tom Selleck példáját nézve kissé öregesen is tudnak már csak behuppanni az ominózus kanapéba -, illetve a mindenki által ismert jeleneteket újra felolvastatják a főszereplőkkel, vagy mókás feladatokba csomagolva idézik meg azokat. Mindez elég is lenne a rajongói mennyországhoz, de csak nem akar egésszé összeállni a másfél óra, főként az érthetetlen vendégsztárok felvonultatása miatt.

Lady Gaga, Justin Bieber, Cindy Crawford David Beckham vagy akár a BTS fiúegyüttes kétségkívül húzónekeveknek számítanak és papíron jól mutathatott, hogy sikerült megnyerni őket a stábhoz, mégis a visszaemlékezés leggyengébb pillanatait okozzák.

Pont a világsztárok felbukkanásai teszik tönkre a nosztalgiát 

Amikor az érzelmi katarzis végre megvalósulna, rendre jön egy "tessék, ezt a világsztárt is sikerült rávennünk a szereplésre"- betét, ami kiránt minket a nosztalgiából. Ezekkel a szekvenciákkal a legfőbb probléma, hogy olyan érzetet keltenek, mintha a stábnak sem lett volna fogalma mit kezdjenek velük. Random helyzetekben jelennek meg, mindenféle magyarázat nélkül, így azon kezdünk el morfondírozni, hogy vajon csak azért lehetnek itt, mert ők voltak a szombat este gyorsan elérhető sztárjai? A kevesebb néha több, itt hatványozottan igaz, és ha a nagy nevek megszerzése helyett a sorozatban felbukkanó epizódszereplők számát növelték volna már egy szavunk sem lenne a nosztalgiát illetően, ami így kissé hiányérzetet hagy a rajongókban.

Mindez elkerülhető lett volna, ha például a nagy nevek helyett a sorozatban felbukkanó epizódszereplőkből hoznak be többet.

Jóbarátok: Újra együtt - Előzetes

Regisztrálj az HBO GO-ra és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéhez! Facebook: https://www.facebook.c...

De elég lett volna az is, ha a hat főszereplőt csak hagyják sztorizgatni, visszaemlékezni, mert kétségkívül a dinamika még ennyi év elteltével is működik közöttük, és a Reunion legerősebb pillanatait okozzák azok a jelentek, melyben csak ülnek egymás mellett és egy-egy tárgyról eszükbe jut valami vicces vagy éppen szívbe markoló történet, mint Matt LeBlanc vállficama, vagy a felvételek előtti közös ölelkezés.

Hiszen ennek a másfél órának csakis róluk kellett volna szólnia minden sallang és körítés nélkül, pont olyan bensőséges, családi hangulatban, mint ami a karaktereik között kialakult a tévéképernyőkön, majd ami beszivárgott a színfalak mögé is.

Mert ha mindez megvalósul, akkor elnézzük a színészeknek szegezett felszínes, leginkább semmitmondó rutinkérdéseket (amihez teljesen fölösleges volt egy olyan kaliberű showmant beszervezni, mint James Corden), az utolsó fél órában hatásvadászként bevetett Schwimmer-Aniston témát, amitől azt reméli az Újra együtt, hogy majd a rajongók szájából a popcorn is kiesik, ezzel mosva kezeit és bizonyítva, hogy azért csak van itt valami, amit a legfanatikusabb rajongók sem tudhattak.

Courteney Cox egy pillanatban találóan megjegyzi, hogy valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy ők hatan, így közösen felidézik emlékeiket a Jóbarátok kapcsán és ez jól is van így. Bár az Újra együtt a rajongók szívének mélyéig nem jut le - köszönhetően a biztonsági játékának és az indokolatlan szereplők felvonultatásának -, mégis pont olyan megmosolyogtató és kellemes nosztalgikus élményt nyújt, mintha a rég nem látott barátainkkal csak a jóra emlékezve sztorizgatnánk egy ital mellett. Mert ők hatan mindenki Jóbarátai, akik 17 év elteltével is gondolnak ránk, ezért ha csak röpke másfél órára is, de megéri velük összefutni még utoljára a képernyőkön keresztül a Central Perk kávézóban.  

Értékelés: 7/10