Tele volt vele a hazai média, a bíróság szerint mégsem egyértelmű a Lady MRD nevének felfestése

Tele volt vele a hazai média, a bíróság szerint mégsem egyértelmű a Lady MRD nevének felfestése

A Momentum TizenX nevű ifjúsági szervezetének egyik tagját május 14-én a bíróság első fokon figyelmeztetésben részesített, írja a 444. Ő, illetve három, hasonló korú társa ellen tavaly indult eljárás azért, amiért a Külügyminisztérium előtti területen jachtparkolót alakítottak ki: így reagáltak Szijjártó Péter tavaly nyári adriai jachtozására.

A külügyminiszter ugyanis 2020 augusztusában a Lady MRD nevű NER-es luxusjachtonon pihent, Facebook-oldalán azonban olyan fotókat posztolt, melyek azt sejtették, igen keményen dolgozik az irodájában. Hogy pontosan miből pihente ki a fáradalmakat, azóta sem tudni, egy hónappal azonban az eset után a luxushajó tulajdonosa, Szíjj László igen szép állami beruházást nyert: cége tervezi és kivitelezi ugyanis a Kalocsa-Paks hidat, illetve az ahhoz kapcsolódó úthálózatot.

Megvan a hallgatás oka? Szijjártót adriai luxusjachton fotózták le, miközben elvileg az irodában egyeztetett a belarusz helyzetről

Mint ismert, a minden jel szerint elcsalt minszki választások nyomán több tízezres tüntetések zajlanak hosszú napok óta Fehéroroszországban, a kormányváltó hangulattól rettegő Aljakszandr Lukasenka pedig igyekszik menteni hatalmát, aminek érdekében nem átall erőszakot alkalmazni a hozzá még lojális rendvédelmi erők, valamint a rendőrség különleges alakulatainak (OMON) segítségével.

A momentumos aktivisták – a korrupciógyanús ügyre reagálva – stencillel és vízbázisú festékkel Lady MRD feliratot fújtak a parkolóba, melyet a Fővárosi Közterület-fenntartó tüntetett el. Az aszfalton nem történt maradandó károsodás, a takarítás költsége pedig bruttó 4500 forintba került, a bíróság azonban megalapozottnak látta a rongálás vádját.

Az ítélet alapján a bíróság is elismeri, a véleménynyilvánítási jog alapvető szabadságjog, szöveges indoklásukban azonban az olvasható: „mindenkitől elvárható a mások tulajdonának tiszteletben tartása.”

A Szijjártót luxusjachtján nyaraltató oligarcha csaknem 92 milliárdos állami megbízást nyert az új Duna-híd építésére

Egy kétrészes építési közbeszerzés keretében összesen 91 milliárd 914 millió forintos megbízást nyert el a Szíjj László tulajdonába tartozó Duna Aszfalt a Kalocsa-Paks közti új Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére - jelent meg az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában.

Az eljárás alatt a bírósági titkár szerint nem sikerült feltárni 

olyan körülményt, amely az eljárás alá vont személy cselekményének társadalomra veszélyességét kizárta volna.

Továbbá azt sem fogadta el a bíróság, miszerint a fiatalok politikai véleményt fogalmaztak meg, hiszen

a kívülállók számára nem volt értelmezhető az eljárás alá vont személyek motivációja. A politikai vélemény kifejezésekor szükséges, hogy az azt észlelők számára egyértelmű legyen, hogy az adott cselekmény tiltakozás valamely intézkedés ellen.

Ennek fényében tehát, ha a fiatalok azt a szöveget használták volna a parkolóhelynél, hogy a tisztázatlan körülményű luxusjachtozás ellen tiltakoznak, az politikai véleménynyilvánításnak minősült volna, így pedig nem lett volna büntethető, azonban csupán a jacht nevének feltüntetésével túllőttek a célon.

Enyhítő körülmény, hogy az aktivisták nem tagadták tettüket, korábban pedig nem ítélték el őket, a bíróság azonban súlyosbító körülményként értékelte, „az elkövetett cselekmény elszaporodott voltát.”

A fiatalok fellebbeztek az elsőfokú ítélet ellen. Az egyik aktivistát és családját korábban a gyámüggyel is megfenyegették, s az elsőfokú ítélet is hatályban tartja a korábbi végzést csakúgy, ahogyan indokoltnak a védelembe vételi eljárás lefolytatását, írja a portál. A család a gyámügytől egyelőre semmilyen információt vagy értesítést nem kapott.