Százmilliókat keresett Dr. Lenkei Gábor, a vírusszkeptikus Dr. Gődény is jól járt a járvány alatt

Százmilliókat keresett Dr. Lenkei Gábor, a vírusszkeptikus Dr. Gődény is jól járt a járvány alatt

Tavaly jelentősen, mintegy 60 százalékkal nőtt dr. Lenkei Gábor érdekeltségeinek forgalma, összesen közel 3,5 milliárd forint árbevételt értek el – írja ha G7.hu gazdasági portál. A lap felidézi, Lenkei a járvány megjelenésekor egy Facebookon közzétett videójában azt mondta, „belefeküdhetek egy kád koronavírusba, akkor sem lesz semmi bajom”.

A sok tízezer követője által megosztott posztjaiban azt írta, csak a média hazugsága, hogy a vírusok veszélyesek és  a nagy dózisban felvett különböző vitaminok simán megvédenek a vírustól. Mint ismert, Dr. Lenkei egy vitaminokat forgalmazó cégcsoport tulajdonosa, amelynek profitja a lap szerint tavaly több mint 2,5-szeresére nőtt.

Lenkei érdekeltségei 387 millió forint nyereséget értek el, emellett mintegy 400 millió forint osztalékot vett fel belőlük az orvos.

Érdekesség, hogy az egyik cég beszámolójában egyenesen a „Covid-19 koronavírus világjárványt” nevezik meg az üzlet felfutása mögött.

Mint írják, az ismert vírusszkeptikus, Gődény György szerepvállalása is milliárdos árbevétel-növekedéshez segített egy étrend-kiegészítőket forgalmazó céget.

Gődény később a Nutriversum nevű, étrendkiegészítő- és vitaminüzletben utazó cég szakértőjeként és reklámarcaként tűnt fel, több százezres, akár milliós nézettségű YouTube-videókban.

A Nutriversum árbevétele a járvány előtti évben, 2019-ben 600 millió forint volt, tavaly viszont már közel háromszorosára, 1,77 milliárd forintra nőtt.

A Nutriversum Gődény szereplésével készült reklámjai miatt ősszel indított vizsgálatot a GVH, mivel azok alkalmasak lehetnek a fogyasztók megtévesztésére.