Megszüntették a kormánypárti képviselőt érintő nyomozást

Kovács Sándor
Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő
MTI/Koszticsák Szilárd

Megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a nyomozást, amit Kovács Sándor, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes országgyűlési képviselő géberjéni birtokán elköltött európai uniós pénzek ügyében indított tavaly év végén - írja a 24.hu. 

Mint ismert, az ügyben Vadai Ágnes fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, miután a 24.hu megírta, hogy a kormánypárti politikus családi birtokán 60 millió forint, vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások.

A legfőbb ügyész feljelentésként értékelte az ellenzéki politikus kérdéseit a beruházásokról, így került az ügy a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságára, ahol különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával indult eljárás. Az adóhivatal vizsgálata szerint azonban nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, ezért megszüntették a nyomozást.

Mint kiderült, a brüsszeli forrásokból felhúzott épületekről nem mondott igazat a Fidesz parlamenti képviselője, amikor korábban azt hangoztatta, semmi köze a turisztikai létesítményekhez, ő csak a telket adta, hogy a fia és a felesége által vezetett egyesület birtokában álló cég építkezhessen. Azt állította, hogy a felépítmények az uniós pénzek nyerteseinek tulajdonában vannak, ám a szóban forgó telek tulajdoni lapján tulajdonosként csupán Kovács és az édesanyja volt feltüntetve – magyarán hivatalosan ők ketten lettek az uniós beruházások kedvezményezettjei. 

Ezt a tényt azonban nem vették figyelembe a nyomozók, amit azzal indokoltak, hogy a későbbiekben az ingatlanon található felépítmények tulajdonviszonyának a rendezésére sor került.

Egy másik ügyben továbbra is folytatódik a nyomozás, mivel Kovács Sándorral szemben az érintettsége nyomán, április végén rendelt el vizsgálatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A kormánypárti képviselő, ismerősének, barátjának cége néhány év alatt állítólag 1 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a térségben. A nyomozást versenyt korlátozó megállapodás tilalma közbeszerzési eljárásban minősítéssel indult meg.