Pokolgépes támadások voltak Szíriában

Pokolgépes támadások voltak Szíriában

Négy, robbanóanyaggal megpakolt gépkocsi robbant fel vasárnapra virradóra a török határon fekvő szíriai Dzserablúsz városában, a támadások célpontjai az Ankara által támogatott ellenzéki erők laktanyái és törzsparancsnokságai voltak - közölte az al-Majadín tévécsatorna.

Az MTI szerint a robbantásoknak vannak halálos áldozatai és sebesültjei, de egyelőre nem tudni, hogy hányan. Még az sem ismert, hogy kik hajtották végre a támadásokat.

Áprilisban néhány támadást hajtott végre Afrínban és el-Báb városában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia a török hadsereg oldalán harcoló ellenzéki fegyveresek ellen. Legalább nyolc embert megöltek, és 19-et megsebesítettek.

Törökország Eufráteszi Pajzs fedőnéven először 2016 augusztusában indított hadműveletet Észak-Szíriában,  megtisztította északon az Azáz, Dzserablúsz, el-Báb városok alkotta háromszöget az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől, valamint az általa szintén terrorszervezetnek tartott YPG-től.

A török hadsereg 2018. január 20-án Olajág fedőnéven egy második nagyszabású offenzívába kezdett az YPG egyik különálló, Szíria északnyugati csücskében található területe, Afrín körzet ellen, és azt is ellenőrzése alá vonta. A rá következő év októberében Ankara és a vele szövetséges Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű arab ellenzéki milícia Béke Forrása fedőnéven egy harmadik hadműveletet indított az YPG ellen az Eufrátesz folyótól keletre.

A három hadművelet révén Törökország több mint kétezer négyzetkilométeres területet vont az ellenőrzése alá Észak-Szíriában. Azóta az YPG rendszeresen hajt végre támadásokat a török erők és szövetségeseik ellen a törökországi határhoz közeli térségben.