Neverending story: a választások utánra is csúszhat a Farkas Flóriánt érintő nyomozás eredménye

Neverending story: a választások utánra is csúszhat a Farkas Flóriánt érintő nyomozás eredménye

Mint megírtuk, az Országos Roma Önkormányzat Híd a munka világába programjának gyanús pénzköltései miatt immáron öt éve folyik a nyomozás, ítélet azonban mindeddig nem született az ügyben. Farkas Flórián, az akkori ORÖ elnökét a cigányok felzárkóztatására, illetve a foglalkoztatásra szánt támogatások elsikkasztásával hozták hírbe.

Öt év is kevés volt ahhoz, hogy Farkas Flórián érintett legyen a Híd a munka világába ügyében

Pedig a HVG cikke is felhívja a figyelmet, hogy már akkor is Farkas Flórián volt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, amikor az 1,6 milliárd forintnyi visszaélés nagy részét elkövették. Az ügyészség az ügy bonyolultságával indokolta, hogy 2016 óta sem sikerült lezárni az ügyet, noha az EU csalás elleni hivatala már három éve részletes jelentést készített a cigányok felzárkóztatására, illetve a foglalkoztatásra szánt támogatások elsikkasztásáról.

A 24.hu cikkében azt írja, Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője nemrégiben írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez, hogy részleteket tudjon meg a sok éve húzódó nyomozással kapcsolatban. Vadai arra volt kíváncsi, hogy vajon

a nyomozó hatóságok a Híd a kétharmad világába programot teljesítik?

Polt Péter válaszában megismételte, hogy az ügyben öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, Farkas Flórián nincs közte, mivel őt védi a mentelmi joga. A legfőbb ügyész azt írta,

az első gyanúsítottat az ügyben 2019. december 10-én hallgatták ki, ez alapján a büntetőeljárási törvény szerint a nyomozást idén december 10-ig be kell fejezni.

A portál megjegyzi, noha Polt erre nem tért ki, de ugyanez a törvény azt is rögzíti, hogy az említett határidő lejárta után azt még egy alkalommal legfeljebb hat hónappal meg lehet hosszabbítani,

ennek megfelelően 2022 június 10-ig, így a jövő évi országgyűlési választás utánig is elhúzódhat a nyomozás befejezése.