Karácsony Gergely: Budapest tisztelettel és szeretettel várja Ferenc pápát

Karácsony Gergely: Budapest tisztelettel és szeretettel várja Ferenc pápát

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kedden közösségi felületén üzente meg, hogy Ferenc pápát Budapest " tisztelettel és szeretettel várja".

Nagybetűs politikának nevezem azt, amely szolgálat, amely új utakat nyit meg az emberek önszerveződési és önkifejezési lehetőségei terén.” Ez a fajta politika „nemcsak az emberekért, hanem az emberekkel együtt is tevékenykedik, közösségeikben és értékeikben gyökerezik

- írja bejegyzésében Karácsony, miután nagy viszhangot keltett, hogy a pápa a hazánkban szeptemberben megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszusra látogatása során nem kíván találkozni sem Orbán Viktorral, sem pedig Áder Jánossal. A wPolityce szerint Ferenc pápa nem elégedett Orbán és a magyar katolikus püspökök bánásmódjával a menekülteket illetően, miközben Orbán Viktor a keresztény értékrend védelmét hangsúlyozza.

Erre válaszul a kormánymédia oldaláról, a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András a Hír TV műsorában azt mondta Ferenc pápáról, hogy "keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel rendkívül súlyos kárt okoz a keresztény világnak".