Áder a honvédségről: Minden magyar polgár nyugodtan hajthatja álomra a fejét

Áder a honvédségről: Minden magyar polgár nyugodtan hajthatja álomra a fejét

Minden magyar polgár nyugodtan hajthatja álomra a fejét, mert a magyar honvédek már most képesek és a jövőben még inkább képesek lesznek az ország és az itt élők biztonságát szavatolni

- mondta a köztársasági elnök kedden Tatán, ahol megtekintette a haderőfejlesztési program keretében beszerzett technikai eszközöket.

Áder János a magyar honvédség főparancsnokaként kiemelte, a második világháború óta nem látott haderőfejlesztési reform vette kezdetét 2017-ben, ami az ország biztonsági érdeke.

A köztársasági elnök hozzátette, Magyarország 2024-re eleget tesz annak a NATO felé vállalt kötelezettségnek, hogy a nemzeti össztermék két százalékát elérő összeget haderőfejlesztésre fordítsa.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a magyar katonák az elmúlt évtizedekben nagyon komoly szerepet vállaltak különböző nemzetközi műveletekben és kivívták más országok velük együtt szolgálatot teljesítő katonáinak tiszteletét és megbecsülését.

Áder szólt arról is, hogy Afganisztánból kedden érkezik haza az utolsó, kilenctagú kontingens.

A magyar katonák ottani szolgálata alatt a Magyar Honvédség sajnos hét katonát elveszített 

- mondta.

Kinevezte Áder János a Magyar Honvédség parancsnokát

Csütörtöki hatállyal kinevezte Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot a Magyar Honvédség parancsnokává Áder János köztársasági elnök. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Ruszin-Szendi Romulusz kinevezése 2021. június 3-ától 2026. május 31-éig szól - számolt be róla az MTI. A Magyar Közlöny múlt szerdai számában jelent meg a határozat, amely szerint Áder János köztársasági elnök felmentette Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát.

A köztársasági elnök új beszerzésű honvédségi helikopterrel érkezett a MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterére, ahol Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka katonai tiszteletadással fogadta.

Áder János harcfeladatok végrehajtása közben tekintette meg a német Leopard2A4 közepes harckocsikat és a török Ejder Jalcin Gidrán páncélozott járműveket, majd lövészbemutatón vett részt, ahol a már Magyarországon gyártott kézifegyverek is szerepeltek.

(MTI)