Utolsó útjára kísérték Puhl Sándort

Utolsó útjára kísérték Puhl Sándort

A Szent István Bazilikában szűk családi és baráti körben vettek végső búcsút Puhl Sándortól, a világ egykori legjobb játékvezetőjétől, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnökétől - írja az MLSZ honlapja.

Mint írták, Puhl Sándor május 20-án, 65 évesen hunyt el, búcsúztatására szerdán, a Szent István Bazilika altemplomában került sor a gyászoló családtagok, barátok körében. A szertartáson, amelyet Kiss Rigó László szeged-csanádi püspök tartott, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése, így dr. Csányi Sándor elnök és Vági Márton főtitkár is részt vett. Az MLSZ nevében Berzi Sándor alelnök mondott búcsúbeszédet.

A szövetség honlapja emlékeztetett, hogy Puhl Sándor világbajnoki fináléban, Bajnokok Ligája-döntőben bíráskodott, négyszer választották meg a világ legjobb játékvezetőjének, a legmagasabban jegyzett magyar játékvezető volt. 2000–2006 között az MLSZ alelnökeként tevékenykedett, 2006-ig MOB-tagként személyesen képviselte a labdarúgást az olimpiai mozgalomban. 2006-ig a FIFA Játékvezető Bizottságának tagja volt. 2000-től 2007-ig az MLSZ Játékvezetői Testületének elnöke volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nemzetközi játékvezetőinek ellenőreként is működött, 2011-től az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnöki tisztét töltötte be.