Schobert Norbi „lopta” a zenéket a DVD-i alá, tízmilliós összeget kellett fizetnie

Schobert Norbert
MTI Fotó: Balogh Zoltán

15 millió forintot kellett fizetnie Schobert Norbert fitneszgurunak azért, mert engedély nélkül használta fel a kiadott DVD-ken hallható zenéket.

A 24.hu azt írja, a legnagyobb hazai lemezkiadók még 2013-ban indítottak eljárást Schobert Norbert ellen szerzői jogok sorozatos megsértése miatt. Végül a Dabasi Járási Ügyészség 2020 októberében kimondta, hogy Schobert Norbert bűncselekményt követett el, és ezért megrovásban részesítette – derült ki a 24.hu birtokába jutott dokumentumokból.

Eszerint a fitneszgurunak végül összesen mintegy 15 millió forintot kellett fizetnie a vele szemben közösen fellépő lemezkiadóknak, amiért előzetes engedély és jogdíjak megfizetése nélkül használta fel a tulajdonukban lévő dalokat a fitnesz-DVD-ken.

Egyébként a kiadók ennél lényegesen nagyobb – 80 és 90 millió forint közötti – kártérítést követeltek tőle, ám az ügyészség a sérelmezett DVD-k jelentős részénél elévülésre hivatkozott, így csak három, 2010-től kezdve forgalomba került Rubint Réka-DVD esetében vizsgálták a felelősséget.

Az ügynek azonban még így sincs vége, a kiadók új perre készülnek, mert állításuk szerint Schobert nem hajlandó megfizetni a késedelmi kamatokat.

Örülök, hogy egy nyolc éve húzódó eljárás lezárult. Mindent kifizettem, amit kiszabtak rám és mindenkinek jó egészséget kívánok - reagált az edző a lap megkeresésére.