"A cigányvezetők júdáspénzt kapnak azért, hogy megvegyék és butítsák a cigány lakosságot"

Kalányos interjú
Kvárik Anita

Az Alfahír új publicistájával már találkozhattak az olvasók, mikor lent jártunk Babócsán, hogy a helyi termálforrás eltékozlásáról készítsünk riportot. Kalányos Istvánnal azóta is tartottuk a kapcsolatot és életrajzi köteteinek lapjait is érdeklődéssel forgattuk. Úgy gondoltuk, hogy életútja van olyan érdekes, hogy írásai megjelentetése előtt egy rövid interjúban mutassuk be olvasóinknak a helyiek által csak „iraki” Pistának becézett írót.

 

Második megjelent kötete a Putritól a Palotáig címet viseli. Mennyire kell ezt szó szerint érteni? Honnan indult Kalányos István?

A Zala megyei Szécsiszigethez tartozó Petróc pusztán születtem, egy istállóban, miután a szüleim, az akkori Jugoszláviából, kénytelenek voltak Tito politikája miatt Magyarországra szökni. Nehéz idők voltak, szüleimmel és testvéreimmel egy putriban éltünk, amin csak egy ablak volt. Már egész kiskoromban megfogadtam magamnak, hogy ha egyszer házam lesz, az bizony tele lesz ablakokkal. Most 69 évesen egy emeletes, napfényes otthonban hajthatom álomra a fejem.

 

Kvárik Anita

 

A leírt körülmények közül nagyon nehéz kitörni, sokan fel is adják. Önnek hogyan sikerült talpra állni, mennyi küzdelemmel járt?

Cigányemberként, egész életemben csak a bizonyításoknak éltem, mindig meg akartam mutatni, a magyar munkatársaimnak, hogy jobb vagyok, hogy erősebb vagyok, hogy kitartóbb is bárkinél. Aztán évről évre kezdtem érezni, hogy mind jobban megbecsülnek a vállalat vezetői, iskolába küldtek, tanfolyamokra jártam, és maximális tudást szereztem a kőolajkutatás és feltárás területén. Milliárdos értékű gépekért, berendezési tárgyakért, eszközökért voltam felelős, nem beszélve, az emberek testi épségéért is egyaránt. Hiszen száz tonnák lógtak a fejek felett, óriási volt a veszély, minden másodpercben bekövetkezhetett volna a katasztrófa. Zala megyében, Lovásziban laktam a családommal egy volt katonai épületben, majd munkám érdemeként lakást kaptam az olajipari lakótelepen, ahol addig elképzelhetetlen volt, hogy egy cigány származású ember beköltözzön. Végül mi kilenc évet éltünk le itt a családdal.

 

Itt Babócsán hamarabb kapunk útba igazítást, ha nem Kalányos Istvánt, hanem „iraki” Pistát keressük. Honnan jött a becenév?

Jómagam az olajiparban kezdtem dolgozni, ahol 31 évig fúrómesterként végeztem az olajbányászok kemény, küzdelmes munkáját. Az olvasónak ebben semmi meglepő nem lenne, ha nem tennénk hozzá, hogy az olajipar 50 éves fennállása alatt cigány ember soha nem lett kinevezve fúrómesternek, és főleg nem jutott ki Irakba. Büszke vagyok rá, hogy nekem sikerült és megjárhattam az iraki olajmezőket, ahová csak magasan képzett szakembereket küldtek. 18 hónapot töltöttem kint, ami hozzásegített, hogy hazatértemkor elkezdhessük felépíteni a saját otthonunkat. Ennek helyszínéül Babócsát választottuk, ahol már csak „iraki” Pistaként könyvelt el a szomszédság.

 

Nos a putritól nagyon messze áll a jelenlegi ötszobás háza. Látszik, hogy nagycsaládnak épült. Mennyien élnek benne?

Sajnos már csak én egyedül. Tavaly távozott el a feleségem, akivel csaknem 50 csodás évet éltünk le együtt. Egykor azonban gyerekzsivajtól volt hangos az otthonunk. Mikor 1984-ben felépítettük két fiút neveltünk, akik idővel kirepültek a családi fészekből. Ekkor nem találtuk a helyünket ebben a nagy házban, főleg a feleségem, aki sokat volt egyedül, míg én távol voltam a munka miatt. Babócsán azonban nagy hagyománya volt a nevelőszülőségnek, és mivel a körülményeinknek köszönhetően megengedhettük magunknak, úgy döntöttünk, mi is magunkhoz veszünk állami gondozott gyermekeket. Csak hamar túljutottunk mindenféle vizsgálatokon, tanfolyamokon, és rövid időn belül jött is a két iker fiúcska, majd szép lassan, az évek során még több kiskorút fogadtunk a családba. Így már megtelt a ház, tele szeretettel, békeséggel, volt hang, és volt élet! Összességében, hét állami gondozott gyereket neveltünk fel nevelőszülőként. Arra talán még az olajipari pályafutásomnál is büszkébb vagyok, hogy mindegyikükből dolgos, hazáját szerető ember lett, akik a mai napig úgy tekintenek rám és egymásra, mintha csak vérszerinti család lennénk.

Kvárik Anita

A nevelőszülőség mellett a Cigány Önkormányzat keretein belül a politikába is belefolyt egy időben. Mi volt a tapasztalata?

A rendszerváltás után jómagam is tettem azért, hogy Somogyban, majd az egész országban mihamarabb megalakulhassanak a cigány kisebbségi önkormányzatok. Éjt nappallá téve utaztam, hol busszal, hol vonaton, majd autóval, hogy mindenhová időben érjen hívó szavunk a kisebbségi önkormányzatok megalakulása érdekében. Hittünk egy új világban, egy új fejezetben, hittük, hogy jobb élete lesz a cigányoknak. Képeztük magunkat, tanfolyamokra jártunk, nagy csinnadrattával előkészített cigány fórumokra, választásokra Budapestre, Szolnokra... Akkor még nem vettük észre, hogy mire megy ki a játék! Ki volt találva minden, forgatókönyv szerint ment a cigányok ámítása, ami tele volt ígéretekkel, hízelgő szavakkal, nyomták az igét, az akkori vezetők, élükön Farkas Flóriánnal.

 

Aztán ezt a Farkas Flóriánt választották elnöknek, akibe Ön keményen beleállt néhány évvel ezelőtt.

Ezen nincs mit csodálkozni. Elkeserítő, hogy a cigányság jövőjét egy olyan ember kezébe tették, akit a börtönbüntetés letöltése alól, maga a köztársasági elnök mentett fel, és vagy 30 évre titkosították a bűnügyi aktáit. Innentől felívelt a pályája. Ő lett Orbán Viktor legnagyobb cigány bizalmasa, akinek nagy hasznát vette, főként a választások éveiben. Ugyanis Farkas és jól fizetett emberei nagyon jól megtanulták, hogyan kell becsapni a tanulatlan cigányságot, azzal, hogy lejárt szavatosságú élelmiszerekkel járták a vidéket és annak fejében, hogy a Fideszre és rájuk fognak szavazni „ajándékozták” meg a családokat. Az egykori ígéretek elmaradtak, fejlődést nem láttunk, annál inkább sorozatos csalásokat. Hihetetlen összegeket tapsoltak el.

 

A „Híd a munka világába” projekt körüli csalást már jól ismerjük. Mi volt még?

Csak egy példa, hogy sok tízmilliót számoltak el útiköltségre úgy, hogy aláírattattak középvezetőkkel olyan elszámolásokat, amiknek nem volt valóságalapja. Akkoriban egy békés megyei cigány kisebbségi elnök is felháborodott nyilatkozatot tett arról, hogy olyan utazásokkal kapcsolatos iratot akartak vele aláíratni, amiken nem is járt. És hány meg hány ilyen lehetett!? Mondjuk az is igaz, hogy nem is akarták őket elszámoltatni. A „Híd a munka világába” akció után se történt semmi, Farkas még mindig a parlamentben ül.

 

Ön próbált valahogy fellépni ezek ellen?

Nem néztem jó szemmel és mindig megírtam a véleményemet, de sokra nem mentem vele. Csak annyit értem el, hogy lassan kezdtem fekete bárány lenni a jelenlegi kormányt támogató cigányság szemében, meg sorra kaptam a fenyegetéseket. Én nem ijedtem meg, annál inkább a feleségem. Hogy megnyugodjon elmentem a barcsi rendőrségre is, ahol azt ajánlották változtassuk meg a telefonszámunk, amit meg is tettünk. Végül a „Nem barátom a cigány bűnöző” cikkem végleg kiverte a biztosítékot, főleg, hogy ebből rádiós és televíziós vita is készült. Ebben kifejtettem, hogy a cigányvezetők júdáspénzt kapnak azért, hogy megvegyék és butítsák a cigány lakosságot, hogy azok egy-két kiló krumpliért, tésztáért, egy-két ezer forintért eladják a saját és mások becsületét, érzését, emberségét. Ezután még több bírálat ért, de én nem tudom és nem is akarom magamban tartani az igazságot.

 

Ezután írt többek között a cigánybűnözésről is. Nem tartott attól, hogy ezzel még inkább kivívja bizonyos körök rosszallását?

Nem olyan fából faragtak. Tudtam, hogy nagy visszhangja lesz, de én a mai napig úgy gondolom, hogy a cigányságnak teljesen át kell alakulnia hitében, gondolkodásában, cselekvőképességeiben, hogy a többségi társadalom el tudja őket fogadni, mi több együtt tudjon velük gondolkodni. Vannak, akik még most is tagadják, hogy lenne a cigányokra jellemző bűnözési forma, nem akarják észrevenni, hogy igenis van. Persze van más nációkra jellemző is, de nekünk a miénkkel kellene kezdeni valamit. Ehhez persze nagy szükség van az államra is. Emberszámba kellene venni minket és nem csak seprűt meg lapátot adni a cigányság kezébe, hanem képzésekkel fejleszteni, hogy aztán értékteremtő munkát tudjanak végezni. Sajnos óriási a lemaradás, száz évekről beszélhetünk és addig nem is lesz változás, míg a kormányoknak csak a szavazatra kellenek a cigányok és nem kívánnak foglalkozni a valódi megoldással. Addig csak a nyomort termelik újjá.

Kvárik Anita

És mi lenne a szerepe ebben a Roma vagy Cigány Kisebbségi Önkormányzatoknak?

Őszintén, én ezeknek nem látom szükségességét. Az semmi más, csak kirakatpolitika. A kezdeti lelkesedés után ráébredtem, hogy a cigányoknak úgy kellett ez, mint púp a hátukra. Milyen összegekből működnek? Miből tartják fenn magukat? Milyen jogaik vannak? Még sorolhatnám a kérdéseket, de nem teszem. Lényeg a lényeg, hogy ezek csak látszat önkormányzatok. A negyedévenként kiutalt, pár százezer forintot sem tarthatják saját irodájukban, egy-egy kis húsvéti ajándék, vagy karácsonyi ajándék vásárlásánál használhatnak fel belőle, és ha még mindig marad valamennyi, azt az úgynevezett roma napokra adják ki nekik. Sokszor elmondtam, leírtam már, hogy ezekre az intézményesített cigány táborokra semmi szükség nincsen.

 

Ez sem nagyon egyezik a roma jogvédők álláspontjával, ahogy a gyöngyöspatai ügy kapcsán is szembe helyezkedett velük.

Az a helyzet, hogy ezek a jogvédők sokszor nem veszik figyelembe a valóságot. Egy ideális világban én is azt mondanám, amit ők, de sajnos messze nem olyan világban élünk. Én belátom azt is, hogy van Magyarországon rasszizmus és örülnék, ha a dolgos cigányembereket és a bűnözőket nem vonnák egy kalap alá. De látom azt is, hogy a cigányság körében is van rasszizmus, sőt belső torzsalkodások is vannak romungrók, beások és kolompárok között. Nekem is fáj, hogy a kolompárok által elkövetett Szögi Lajos, Marian Kozma vagy Pusoma apa-fia gyilkosság után egyszerűen csak cigányokat emleget a többségi társadalom. De hát, ha egyszer cigány származásúak voltak az elkövetők, mit mondhatnának? Ha egy román vagy ukrán követ el bűntényt, azt is elmondják a híradóban. A gyöngyöspatai ügyben pedig látni kell a neveltetés szerepét. Sajnos el tudom képzelni, hogy milyen lehetett azon gyerekek viselkedése, magatartása, a közösséghez való hozzáállásuk, hogy így viselkedtek velük. Semmi arcpír nélkül ki merem jelenteni, hogy egy kétszáz fős iskolában is elég két, három cigánygyerek, akik egy egész tanévre meg tudják keseríteni az ott dolgozók, vagy más gyerekek életét. Azt is bátran ki merem mondani, hogy a gyöngyöspatai gyerekek sem a műveltség, az udvariasság, a kulturált magatartás csecsén szocializálódtak, a szülők pedig hagyták futni a szekeret ebbe a rossz irányba. Persze nem a gyerek itt a hibás, de a pedagógus sajnos a szülőkre nem tud hatással lenni.

 

Akkor igazságos egy ilyen helyzetben a gyereket büntetni?

Ebben a helyzetben nincs igazság, vagy inkább mindenkinek kicsit igaza van. Az a helyzet, hogy pont az ilyen eseteket lett volna hivatott megelőzni a rengeteg pénz, amit elherdált a Farkas Flórián-féle társaság. A szegregáció pedig addig létezni fog, ha nem is hivatalos formában, míg a cigány gyerekek olyan mintákat visznek be az iskolákba, amitől a többieket óvni próbálják a gondos szülők.