A pedagógusok béremeléséről tárgyalna a PSZ a választáson induló pártokkal

A pedagógusok béremeléséről tárgyalna a PSZ a választáson induló pártokkal

A PSZ felszólítja a parlamenti választáson induló pártokat, hogy tegyenek versenyképes ajánlatot az oktatásban dolgozók bérének emelésére

- olvasható a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményében. 

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a tanévzáró sajtótájékoztatón közölte, a felhívást az tette szükségessé, hogy a jövő évi állami költségvetés sem tartalmazza a béremelést, miközben megkezdődött a választási kampány.

A pedagógusok bérét a mai napig a 2014-ben megállapított minimálbér alapján számítják: az akkor 101 500 forint volt, ma pedig már 167 400 forint. Vagyis a pedagógusok bérét több mint 60 százalékkal kellene emelni ahhoz, hogy a köznevelési törvényben eredetileg rögzített szintet elérje

- mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke, aki elmondta még, hogy a szakszervezet a jövő év elején fórumot szervez, melyre meghívja a választáson induló pártok oktatáspolitikusait, hogy minden oktatásban dolgozó választópolgár megtudja, miként képzelik az egyenlőtlenségeket újratermelő közoktatás átalakítását, a tanárképzés megújítását, a fizetések emelését, a pálya társadalmi megbecsültségének javítását.

Totyik Tamás alelnök ismertette a PSZ szakmai elvárásait is a következő tanév indításával kapcsolatban. 

Függesszék fel a helyi tanterveket, a tanfelügyeleti eljárásokat, a távoktatásból adódó lemaradások pótlására a kormány adjon plusz órakeretet és ehhez pénzt. A szeptemberi tanévkezdésre kapják meg a pedagógusok és az oktatók a PSZ által régóta követelt egyszeri nettó százezer forintos támogatást, hiszen saját eszközeiket használták a távoktatáshoz, miközben állami feladatot láttak el. A kormány uniós pénzből építse ki a települések ingyenes internethálózatát

- sorolta a PSZ elvárásait Totyik Tamás hozzátéve, hogy a szakszervezet elvárja, hogy a kormány hozza nyilvánosságra: miként készül a közoktatásban a járvány esetleges negyedik hullámára.

A szakszervezet egyébként elutasítja azt a kormányzati szándékot, hogy bármilyen listázás kezdődjön az oltott és oltatlan oktatás dolgozók körében.

A PSZ szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint ha nem mellőzték volna a társadalmi egyeztetést, nem kellene máris módosítani a szakképzési törvényt, az iskolákat terhelő káosz számos területen megelőzhető lett volna. Felszólította az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, hogy kezdje meg végre az érdemi szociális párbeszédet.

A PSZ közérdekű adatigénylésére eltérő adatokat közöltek az állami szervezetek a koronavírus-járványban megbetegedettek táppénzes napjainak számáról arról, hogy hányan kapták meg a 100 százalékos táppénzt, hányan haltak meg

- közölte Gosztonyi Gábor.