Nem emel kamatot a Diákhitel Központ

Nem emel kamatot a Diákhitel Központ

Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre igényelhető Diákhitel 2 és a felnőttképzés költségeire kérhető Képzési Hitel 2 is. Emellett a szabad felhasználású Diákhitel 1, illetve Képzési Hitel 1 kamata is rekordalacsony, évi 1,99 százalék marad – közölte a Diákhitel Központ Zrt.

Emlékeztetnek, a szabad felhasználású Diákhitel 1, illetve Képzési Hitel 1 maximálisan igényelhető összege tanulmányi hónaponként 150 ezer forint, míg a felnőttképzés önköltségére kérhető Képzési Hitel 2 felső korlátja 500 ezer forint, a Diákhitel 2-nek pedig nincs maximális összege. Rámutatnak arra is, a Diákhitelt igénylők is élhetnek a családtámogatási rendszer adta előnyökkel: a hitelfelvételt követően megszületett második gyermek esetén az édesanya diákhitelének felét, harmadik gyermek megszületésekor a teljes összeget elengedik.

Eddig több mint ötezer édesanya hiteltartozását engedte el a Diákhitel Központ mintegy hatmilliárd forint értékben – áll a közleményben.