Meglepetések Eb-je: a csehek legyőzték a hollandokat Budapesten, a legjobb nyolc között vannak

Meglepetések Eb-je: a csehek legyőzték a hollandokat Budapesten, a legjobb nyolc között vannak

A cseh válogatott meglepetésre 2-0-ra legyőzte az eddig százszázalékos holland csapatot az első vasárnapi nyolcaddöntőben, amely az utolsó budapesti mérkőzés volt a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az esélyesebbnek tartott hollandok az 55. percben emberhátrányba kerültek Matthijs de Ligt kiállítása miatt, ezt követően a csehek átvették az irányítást, s előbb Tomas Holes fejesével a 68. percben vezetést szereztek, majd a végeredményt az immár négygólos Patrik Schick állította be a 80. percben.

A csehek a dánokkal találkoznak a négy közé jutásért, az összecsapást szombaton Bakuban rendezik.

A hollandok azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, így az első helyzet is az övék volt, míg a csehek egy veszélyes távoli lövéssel válaszoltak. A félig "narancsba öltözött" Puskás Aréna közönsége által támogatott holland együttes többnyire fölényben futballozott, sőt, számos veszélyes támadást is vezetett, azonban a játékosoknak egyszer sem sikerült eltalálniuk a kaput.

A csehek elsősorban gyors ellenakciókra építettek, ezekkel sikerült többször a rivális csoportkörben is bizonytalankodó védelme mögé kerülniük, azonban gólt ők sem szereztek a rekkenő hőségben rendezett első félidőben.

A folytatásban ugyancsak a holland válogatott irányított, sőt, a meccs addigi legnagyobb helyzetét puskázta el Malen: egyedül vezethette a labdát a cseh kapusra, aki azonban nagyszerű ütemben kimozdulva menteni tudott. Egy perc múlva viszont nagyot fordult a kocka, mivel De Ligtet kezezés miatt kiállította az orosz bíró.

A csehek az emberelőnyüket kihasználva beszorították az ellenfelüket, a nyomás pedig bő tíz perc után góllá érett. A létszám- és gólhátrányban lévő hollandok kitámadtak az egyenlítés érdekében, de az utolsó kulcspasszok továbbra is pontatlanok voltak, így komoly lehetőséget nem tudtak kidolgozni, ellenben a csehek egy gyors kontra végén Schick révén eldöntötték a továbbjutás kérdését. A hátralévő időben a cseh csapat hatékonyan védekezett, így a hollandoknak még a szépítés sem jött össze a lefújásig.