Ki a propagandista?

köztévé, m1, híradó,
Kontra György, az M1 Híradó bemondója a vizuális megjelenésében megváltozott 4-es stúdióban a közmédia Kunigunda úti gyártóbázisán 2020. március 15-én.
MTI/Illyés Tibor

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Az ellenzéki oldalon politikusok, véleményformálók gyakran használják azt a kifejezést a kormánypárti médiában dolgozókra, hogy propagandista. Ezen kívül, vagy éppen ezzel együtt használva ott van még a lakájmédia kifejezés is, él tehát egy olyan általános kép, hogy aki kormánypárti újságíró, az alapesetben propagandista a lakájmédiában. Szerintem nem így van, és ez most nem arról szól, hogy nekem ebben az ügyben meg kéne védenem őket, hanem arról, hogy számomra nem lesz attól erősebb a kritika, ha azt bizonyos jelzőkkel mindenáron feldíszítjük. Nem életbevágónak, de fontosnak tartom kicsit körüljárni ezt a kérdést.

Nyilván van olyan, aki teljesen, vagy szinte teljesen egyetért a Fidesz politikájával, és ennek megfelelően jó szívvel, ön- és pártazonosan végzi a munkáját. Az viszont már nem mindegy, hogy mennyire tud igényes lenni szakmailag és morálisan, hogy olyat ne írjon le, ne mondjon el, amiről annak megfogalmazása pillanatában is egészen pontosan tudja, hogy nem igaz, sőt, adott esetben ő maga találta ki, vagy nem ő találta ki, de megíratták vele, és ő meg is írta.

A magyar nyelv értelmező szótára egyik definíciója szerint a propaganda „Eszméknek, tanoknak, nézeteknek, politikai elméleteknek szóban v. írásban, ill. más módon (rádió, film stb. útján) való céltudatos, tervszerű hirdetése, megismertetése és terjesztése, népszerűsítése.” Tiszta sor, ha tetszik, ez a propaganda klasszikus formája, amikor hirdetnek, terjesztenek valamit. Nem éppen ördögtől való tevékenység.

Ugyanitt található egy másik meghatározás is, ami szerint a propaganda „Olyan beszéd, cselekvés, amely szemfényvesztő módon v. ilyen eszközökkel igyekszik hangulatot kelteni vmi, vki mellett v. ellen.” Ez már érdekesebb, és definíciószerűen ad támaszt annak a fenti megállapításnak, hogy más a helyzet a tudatos hazugság alkalmazásánál, amikor valaki mellett, vagy valaki ellen szemfényvesztő módon keltenek hangulatot. Szemfényvesztő módon, tehát hazugsággal.

Megítélésem szerint a propagandistasághoz, annak kifejezetten pejoratív formájához kevés az, hogy valaki tolja egy párt, egy kormány szekerét, ahhoz az is kell, hogy elveszítse kötődését az igazsághoz, és a cél, vagyis a hatalom megtartása (vagy éppen megszerzése) érdekében hazudjon.

Egy magát keresztényként, sőt, Orbán Viktor által egyenesen hitvallóként meghatározó kormány melletti médiumban rosszul veszi ki magát a hazugság, a szemfényvesztés, az ilyen eszközökkel való hangulatkeltés valaki ellen. Kiváltképpen igaz ez az ellenzéki adóforintokból is működő közmédiára, amelynek a kiegyensúlyozottság jegyében teret kellene biztosítania a kormányétól eltérő vélemények korrekt megjelenítésére, ám ehelyett a kormánypárt szócsöveként működik, és ebben az esetben, éppen az eredeti rendeltetésétől való eltérése miatt joggal veheti magára a propagandista jelzőt a legnegatívabb értelemben.