A Semmelweis-nap előtt közölte a minisztérium az egészségügyi szakdolgozókkal, hogy nem lesz hamarabb béremelés

A Semmelweis-nap előtt közölte a minisztérium az egészségügyi szakdolgozókkal, hogy nem lesz hamarabb béremelés

Egy nappal a Semmelweis nap előtt válaszolt a szaktárca a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) még március közepén fogalmazott levelére, amelyben akkor azt kérték, hozzák előre a jövő év január elsejétől esedékes 21 százalékos béremelésüket július elsejére, írja a Népszava.

Azt is kérésként fogalmazták meg, miszerint az elkövetkező két esztendőben arányosítsák a juttatásaikat az időközben jelentősen megnövelt orvosi bérekhez.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) közigazgatási államtitkára, Latorcai Csabától érkezett egy napja válasz, amiben összefoglalta, mi mindent is tett a kormányzat az érintettekért. Például 2019 és 2021 között 72 százalékkal emelték a béreket, na meg sokféle módon többször is megköszönték az érintetteknek a járvány alatt végzett áldozatos munkájukat.

Válaszában arra is kitért, a következő béremelés időpontja 2022. január elseje marad, ezt pedig nem akarják előbbre hozni, továbbá erről nincs is a tárcának még koncepciója. 

Ebben a szituációban inkább ne jött volna válasz, nem ezt vártuk

– mondta a tárcától érkezett levél kapcsán Balogh Zoltán, a MESZK elnöke a Népszavának arra utalva, az egyre növekvő elégedetlenség miatt éppen demonstrációra készülnek.

Hozzátette, kéréseik nem voltak túlzóak, hiszen csupán egy előrehozott bérintézkedést kértek. Két hete pedig még az országos kórházi főigazgató a Kórházszövetség kongresszusán arról beszélt, miszerint vannak erre vonatkozó beadványok a kormányzat előtt. Most azonban úgy tűnik, az EMMI világosan megfogalmazta: nincs mód a kérés teljesítésére.