Szombattól sem a BKV-n, sem a MÁV-on, sem a Volánon nem kell maszk

Szombattól sem a BKV-n, sem a MÁV-on, sem a Volánon nem kell maszk

Miután a koronavírus elleni oltási program elérte a korábbi terveknél jelentősen kevesebb 5,5 milliós célt, majdnem minden maszkviseléssel kapcsolatos előírás hatályát veszti péntek éjfélkor.

Ennek megfelelően semmilyen tömegközlekedési eszközön nem kell maszkot hordanunk szombattól.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban szombattól a közösségi közlekedés használatakor és a zárt helyiségekben – például a metróállomásokon – sem lesz már érvényben a maszkviselési szabály.

A MÁV-Volán-csoport ugyancsak közleményt adott ki péntek délután, ebben azt írták, az eddigi gyakorlatnak megfelelően a hatályos járványügyi intézkedésekkel összhangban járnak el, és mivel a kiadott kormányrendelet értelmében holnaptól nem kötelező maszkot viselni a közösségi közlekedési járműveken, illetve a nyitott és zárt állomásokon, megállóhelyeken sem, ezért ez náluk is így lesz.

Természetesen a maszkhasználat senki számára nem tiltott a továbbiakban sem, ezután is igény szerint hordható bárhol.